Ismerd meg az Eldarya fantasztikus világát!

Ismerkedj meg Eldarya lakóival és familiárisaival! Kalandban és romantikában lehet részed ebben a fantasztikus világban, ahol a történeted és a kapcsolataid a döntéseidhez igazodnak.

Oldalak : 1 2 3

#26 2018. 08. 10. - 22h23

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Abigael
Eltelik öt, majd tíz perc. Nem igazán vagyok az a fajta ember, aki jól tűrné a várakozás, így már majdnem felállok hogy haza induljak. Nem fogom az egész délutánt itt tölteni, csak azért, mert láttam ezt a helyet. Talán még holnap is kinézek ide, a gyűlés után. Huh, remélem azért páran eljönnek majd. Jó lenne, ha nem Hiroval ketten kellene felderítenünk ezt az ügyet.
Hirtelen Taylor egyik kutyája tűnik fel az utcán, így úgy döntök, még öt percet adok magamnak. Talán még kellene mentenem őt? Nem hinném, mert azon látomásaim sokkal konkrétabbak szoktak lenni. Ahogy a fiú leguggol, fogalmak sincs, hogy mit csinálhat, így nyakamat nyújtogatva próbálok rendes kilátásba szert tenni.  Azonban ekkor, egy olyan fordulat következik, amire kicsit sem számítok. A fiú térdre ereszkedik, majd a kövezetkező pillanatában enyhén megremeg a föld. Egy kismacska iszkol el ebben a pillanatban mellettem, majd pedig egy autó fékez be, ezzel nyilvánvalóvá téve számomra, hogy nem csak képzeltem a jelenetet. A szám elé kapok a kezeimet, hogy meglepetésemben egy apró se szökhessen ki a számon.
A srác ekkor felpattan, és egy vaddisznó kecsességével felém kezd el rohanni. Először nem vesz észre, azonban alig egy negyed pillanat múlva összeakad a tekintetünk. Leengedem a kezem a szám elől, így viszont nem tudom a szám szegletében megbújó vigyort. A karomat merném rá tenni, hogy miatta kellett itt ülnöm. Ahogy hallom az ajtó csapódását, majd a távolodó jármű tompa zaját, komótosan felállok és leporolom a szoknyámat – csak a hatás kedvéért –, majd a fiú felé nyújtom a kezem.
– Ez egy remek előadás volt. Abigael Bæronsdottir vagyok. A bolomd, akit nem találtatok el a minap. Azt leszámítva, hogy Taylor sleppjébe tartozol, remélem holnap délután találkozni fogunk – vigyorgok rá. Azt hiszem a vérbosszúmat Hiro bántalmazádáért le kell redukálnom Taylorre, azonban a szükség kényszert szül. Vagy valami ilyesmi. Remélem Hiro is meg fogja érteni.
Látványosan végig mérem a fiút. Magasnak magas, de semmi sem mutatja rajta azt, hogy ő is olyan lenne, mint mi. Meg ez milyen képesség lehetett egyáltalán? A földdel művelt valamit az imént. Kiül az arcomra is az izgalom, ahogy az eszembe villan egy szó. Terrakinézis. Egy kész aranybánya... Talán szó szerint is.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#27 2018. 08. 11. - 03h35

Abszint gárda
Noira
Most érkezett
Noira
...
Üzenetek: 4

http://i64.tinypic.com/2m7u62r.jpg


Be és ki. Akár egy tolvaj.
Ízlelgetem magamban a szavakat, amiket Max mondott. Nézem miközben pakol be, és annyira elmerültem a mondandója tanulmányozásában, hogy nem is nagyon figyeltem. Összeráncolom a szemöldökömet, amikor a kocsihoz megyek, mert a fiúnak még el kell rendeznie a dolgait.
A Mitsubishiben ülve, még mindig meredek a kormányra, és egyébként nem akarom beindítani az autót. Mi bajom van?
Megrázom a fejemet, amikor elfordítom a kulcsot a kocsi szinte feldorombol. Habár, van, ami nem hagy nyugodni, mert egész úton hazafele elég erős hiányérzetem támad. Nem, nem voltam hajlandó törődni vele, inkább próbáltam palástolni az érzést magamban.
Felérve a lakásba, ledobom a cuccaimat, sóhajtok kettőt. A táskámmal szemezek, egy elég flegma grimasszal.
- Na, gyere te undormány! – kapom fel a pántot a kanapéról, amikor azt veszem észre, hogy túl könnyű táskám. White ilyen kevés házit adott volna? Persze, meg indiánok potyognak az égből. Elkezdem kipakolni a dolgaimat, ki is rázom a szütyőmet, de csodával határos módon nem esik ki belőle a kémia cuccom.
Sz*rok rá, majd megcsinálom óra előtt.
Levágódom a kanapéra, malmozok magamban egy tíz percet, mire felkelek és visszamegyek a suliba a dolgaimért. Remélem nem találok ott semmi szellemet, vérfarkast, vámpírt… Vienne, mostanában túl sok a sorozat.
Szóval suli.
A parkoló legalább olyan, mint azokban a híres western filmekben, amikor az ördögszekér végig bukdácsol, jelezve, egy árva lélek nincs a közelben. Csak, akkor miért ég az egyik teremben a lámpa?
A szekrényemhez sietek, kiveszem a szükséges dolgokat. Már indulnék is kifele, de kíváncsi vagyok mi van ott fent. Sejtem hol a terem, de akkor lepődők meg igazán, amikor a balett termeknél kötök ki. Valaki szórakozik velem?
Számomra ismerős zene szűrődik ki a teremből. Egyik lábamról állok a másikra. Aztán ugyanez még egyszer. Ránézek a telefonomra, ami persze ki is esik a kezemből. Csodás. Viszont, ha valaki azt mondja a nyakamba fog borulni a kémia cuccom és bolgárul fogok káromkodni, azt kinevettem volna.
Összepakolok mindent, végre be is cipzározom a tatyómat, és inkább elindulnék kifele. Találd ki, hova nyitok be! Na, hova?
- Ööö… Izé. – mutatok az ajtó felé fordulva, amikor a srác enyhén szólva furán néz rám. – Szia! – nyújtom el az utolsó magánhangzót. A leglogikusabb az lett volna, ha elhadarok valami béna kifogást és kitűzők a teremből. Erre Miss Kavinsky mit tesz? Na, mit? – Bocsi, nem akartam zavarni. Csak, izé… - nézek az ajtóra meg a fiúra felváltva. – Szóval, hogy… itt hagytam ezeket. – mutatom fel a Mount Everestnyi kémia felszerelést. – Meg aztán égett a lámpa, aztán, hogy… - ebből sehogy sem jövök ki jól, de legalább nem azt mesélem holnap a szekrénytársamnak; képzeld tegnap valakik a közös magánéletüket élték a balett terem kellős közepén. Mert rosszban van valami jó is.

Utolsó módosítás: Noira (2018. 08. 11. - 20h16)

Kijelentkezve

#28 2018. 08. 11. - 10h38

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Rae

- Uh… - hasalok el egy nagy csattanással, ahogy vagy negyvenedszer próbálkozom ugyanazzal a mozdulattal, de végül ismételten a földön kötök ki. Szuszogva nyújtózom el, letörlöm az izzadságot homlokomról, majd felállva újra felveszem az alapállást. Levegő ki, próbálom légzésem valami egyenletes ritmushoz igazítani, de érzem, hogy pihennem kell, különben össze fogok esni. A mozdulatsor persze sikerül, de nem vagyok vele megelégedve. Igaz, ami igaz, kissé nagy fába vágtam fejszém, de én akkor is akarom. Sergei Polunin sem csak úgy kiszopta a kisujjából, így nem hagyhatom, hogy legyűrjön a testem gyengesége, de tudom azt is, hogy túlzásba sem eshetek, mert akkor az lesz, mint legutóbb. Majdnem szétment a bokám csak azért, mert elvakult voltam. Tiszta bolondság!
Hajamba túrok, mikor kulacsomért nyúlva simítom végig rajta a kezem. Oldalát lágy dér futja körbe, ahogy a jégréteg szétterjed rajta, de a lényeg belül van, ahol megkoccan egy-egy kerek jégkocka, amit formáltam. Mosolyogva húzom meg, aztán eldőlve pihentetem magam, de nem sokáig. Korai még a délután, holnap pedig csak két dolgozatot írunk, az egyikre lesz időm tanulni óra előtt. Ehm. Nos, igen. Majd. Kijavítom.
Feltápászkodom, majd úgy döntök az a mozdulatsor mára elég volt, inkább jöhet a lényeg, így zenét kapcsolok, és Sergei Polunin előadásának könnyített verziójára vetemedem. Sajnálatos módon, tőlem még nem telik ki az, ami a mestertől, de elég ránézni, és az érzelmek teljesen maguk lá temetnek, a mozdulatainak töltete átjárja elmém, lelkemben sátrat verve pedig ösztönöz arra, hogy én is megtegyem. De muszáj, elszakadjak tőle, nem szabad végig rá gondolnom, hiszen ez a szám nekem is jelent valamit, nem az ő érzelmeit kell leutánoznom, hanem a sajátjaimmal feltöltve kell, létrehozzak valami újat, ami én vagyok. A zenéből táplálkozva, az érzelmeim által születik meg az én verzióm.
Teljesen maga alá temet az érzelmi hullám, lefoglal a mozdulatok tökéletes kivitelezése, túlzottan is koncentrálok még, és ez többszörösen is igaz, mert csak ekkor veszem észre a tükörben, hogy valaki ott áll az ajtóban. A lendület még megvan, ezért befejezem a mozdulatsort, de utána kissé kipirultan nézek felé. Persze, be lehet tudni annak, hogy kimelegedtem, de azért ez nem teljesen igaz.
- Szia – lihegem őszintén csodálkozva, majd a falon lévő órára pillantok, ami meghazudtolja időérzékem. Már ennyi lenne? Hiszen, még csak az előbb melegítettem be! – Nem… - rázom meg fejem alátámasztva mondanivalóm, de a levegővétel kissé nehézkesen megy, így nem tudom pontosan mennyit értett belőle. – Nem zavarsz. Csak meglepődtem… - vallom be félszegen. – Kicsit belefelejtkeztem a zenébe, és… Nos. Itt vagyok – nevetem el magam, mire egy pillanatra megszédülök, és fenekemre ülve sóhajtok fel. – Ne haragudj… Nincs nálad esetleg egy kis cukorka vagy csoki? – Azt hiszem, hogy ennél furcsább kérdést nem igen adhatnék neki fel, de leesett a vércukrom, elfelejtettem a büfébe menni, én meg délben ettem utoljára.

Utolsó módosítás: Sigrún (2018. 08. 11. - 10h38)


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#29 2018. 08. 12. - 19h42

Árnyék gárda
Kyara
Farkasok barátja
Kyara
...
Üzenetek: 8 963

Vincent

Kishíján kihagy egy ütemet a szívem, mikor azt a dilis csajt pillantom meg, ahogy ott kuksol az egyik fa alatt és vigyorogva bámul. Szóval látta...látott ez mindent.
Feláll, bemutatkozik, felém nyújtja a kezét és gondolom azt várja, hogy én ezt viszonozzam, de sajnos ezt elfelejtheti. Fog a fene vele jópofizni. Kezemmel el is tolom magam elől a kis kacsóját s én is felállok, rendbe szedem magam.
Mégis kinek képzel ez? Azt hiszi, ő megzsarolhat engem? De így már világos. Biztos látta az előbbi produkciómat és repetát akar belőle a magán cirkuszába.
- Találkozni? Ahha, persze...szépen bek*ssolsz és akkor minden a legnagyobb rendben lesz. - közlöm vele halál nyugodtan. Talán még egy kis mosoly is kúszik arcomra, ki tudja?
- Ha elkotyognád, se nyernél vele semmit, gondold csak át. Ez a 21. század, kicsi szívem, te pedig csak egy kiscsaj vagy, akinek túlságosan is élénk a fantáziája. Senki se fog neked hinni, úgy cselekedj...
Még utoljára végignézek rajta a fogamat csikorgatva. Igen...ha van esze, nem fogja elhíreszteni, hiszen csak magát járatná le. Megigazítom vállamon a hátizsákom pántját, de aztán két lépés után megtorpanok. Még egy pillanatra visszafordulok hozzá:
- Ja, és még egy jó tanács...engedd el ezt az egész nyomozósdit, mert ezzel csak magad alatt vágod a fát. Ne csinálj a mostaninál is nagyobb hülyét magadból.


Kijelentkezve

#30 2018. 08. 13. - 19h52

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Abigael

A srác eltolja a kezemet, majd a lehető legszebb szavakkal illet engem, de én csak megrántom a vállamat és a kezeimet a csípőmre teszem.
–    Szerinted miért ültem a növények között? – teszem fel neki a költői kérdést, de nem várom, hogy megértse. – Nekem így is megfelel, ha nem mutatkozol be. Hm... Olyan Alexesnek nézel ki. Akkor így foglak hívni – csicsergem neki vidáman. Alexből valahogy árad a teljes kétségbeesés, amit valahol meg tudok érteni, hiszen épp most lepleztem le a (valószínűleg) legnagyobb titkát. Igaz, ha az enyémet fedeznék fel, akkor se reagálnék ilyen ellenségesen. Az, hogy másnak is elmondjam, sose volt szándékomban. Ennyire fanatikusnak nézek ki? Ez azért szomorú. Ha haza megyek, biztos hogy kikérem erről apa véleményét. Nem hinném hogy értené a helyzetet, mivel sose meséltem neki az adottságomról... De talán körül tudom majd írni a helyzetet. Alex utolsó szavaira egy mosoly szalad az arcomra.
–    Te pedig ne feledd Alex! Nem vagy egyedi. Másoknak is van „szuper-erejük” – rajzolok macskakörmöket a levegőbe a kezeimmel, majd integetek a fiúnak és hátat fordítok neki, hogy haza induljak.

...
Otthon írok Hironak, hogy találtam egy tagot, de, mivel rengetegen vannak a vendéglőben, így kénytelen vagyok apának besegíteni. Szeretem ezt csinálni, de jobb lett volna, ha Hiro-cicával többet is tudok levelezni. No meg tervezni akartam a holnapi gyűlést. De így improvizálnom kell.
Hulla fáradtan dőlök bele az ágyamra este, majd pedig rövid forgolódás után el is alszok. A titokzatos szektásokkal, meg a leendő csapatunkkal álmodok. Reggel szinte felpattannak a szemeim, így olyan gyorsan készülök össze, hogy most az egyszer, még öt percet várnom is kell a buszra. Az Akadémiára évre, csak egy fokkal lohad lentebb a lelkesedésem, mivel valaki viccesnek találva azt, ha gúnyt űzhet belőlem, kitömte a szekrényem belsejét rengeteg szórólappal. Így, ahogy kinyitom, több ezernyi, különféle színes papíros hullik rám és a környezetemben mind szétszóródik. Csak a szememet tudom erre forgatni, de lehajolok és serényen kezdem összekapkodni a papírokat.


Ryan
Helen szinte egy örökkévalóságba nyúlóan elköszön. Megkönnyebbülten felsóhajtok, mikor végre kiszáll az autóból. Azonban, mielőtt a várva várt ajtó csapódás hangja rázná meg a járművet, a lány jelenik meg a résben. A köszönetét gyengén megrázom a fejem. Tiltakozni akarok, hogy ennyit tudtam csak érte tenni, amiért fellöktem... De egy árva hang sem hagyja el a torkom. Nem szoktam vitázni, ez meg talán abba torkollott volna. Összeszorítom a számat, majd amikor végre, most már végérvényesen elköszön,  elmormogok én is egy sziát, elhajtok. Talán egy picit gyorsabban is vezeték, mint ahogy általában szoktam.
Hazaérve megmutatom apámnak a jegyzeteket, amiket Mr. Brightmore javaslatai alapján készítettem.
–    Melyikre akarsz menni? – kérdi apám, mire nagyot nyelek. Gyűlölöm ezt a fajta játékát. Ha határozottan kiválasztom az egyiket, akkor az a baj, ha pedig rá akarok bízni a döntést, egy nyüzüge, életképtelen dög leszek. Persze ennél cifrábban szokta ezt megmondani nekem.
–    Melyik érné meg a továbbtanulásom szempontjából? – kérdem. Apám szeme rám villan, morog magában valamit, majd egy tollal bekarikázza a neki tetszőket. Elmaradt ezúttal a lavina, ami egy pillanatnyi kapaszkodót nyújt nekem, hogy kibírjam itt. Mikor felém nyújtja a füzetet, elveszem, de nem indulok a szobámba. – Holnap... Holnap bemehetek a suliba egy órával korábban?  Az egyik házi feladatomhoz szükségem lenne a könyvtárra – hangom a mondat végére szinte teljesen elhalkul, a szívem hangos zakatolása miatt pedig alig értem hogy mit mondok. Hazudtam, ez pedig rettentően fáj nekem. Még jobban fog fájni, ha apám észre veszi.
–    Legközelebb az iskola után végezd el ezeket! – dörren rám, de végül beleegyezik. Hatalmas kő esik le a vállaimról. Ezzel azt hiszem meg lett az is oldva, hogy annak a lánynak a klubjába benézhessek holnap délután.
Másnap reggel, mint egy gyilkos, olyan halkan surranok ki a házból. Van engedélyem, de mégse akarok bízni apám múló szeszélyességében.
Mire hatra vált a műszerfal digitális kijelzője, Helen háza előtt vagyok már. A lány is ott van... De nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Normális esetben annak örülnék, ha nem várna rám. Kellemesen itt ücsörögnék tíz percet, majd az iskola felé venném az irányt. Helen elé érve lelassítok, majd megállok. A motort nem állítom le és ki sem szállok. Nem tudom mit akarhat a lány, de sokkal biztonságosabb, ha nem szállok ki. Ha azt akarja, hogy menjek fel hozzá... Talán követni fogom.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#31 2018. 08. 13. - 20h41

Abszint gárda
Appuru
Legyőzött egy tyúkot
Appuru
...
Üzenetek: 769

Helen

Este mégegyszer átnézemm a holmimat, amit összekészítettem, vagyis a felét. A jégkockák még a hűtőben vannak, csak el ne felejtsem. De, nem fogom, tuti nem, hiszen az is fontos része annak, amit mutatni akarok. A kis szürke dobozt kezemben tartogatva elterülök az ágyon. Újra átgndolom a holnapi napot. Nagyot sóhajtva helyezem a pillangókat rejtő ládikát az éjjeliszekrényemre és nyugovóra térek.
Másnap szinte kipattannak szemeim, még a beállított ébresztő előtt. Izgatottan belekezdek a készülődésbe, és pakkjaimmal kiállok a ház elé.
Ryan pontos, ami valahogy meg sem lep.
-Szia - tárom ki az anyósülés ajtaját - menjünk a sulihoz - helyezkedem el. Iskolatáskámat ölembe kapom, a másik táskát pedig lábam mellé a földre teszem - Tanultam a tegnapiból - kacsintok felé - ma nem hívlak fel magamhoz.


https://orig00.deviantart.net/418d/f/2018/188/0/3/01_by_chykai-dcgj0u6.png

Kijelentkezve

#32 2018. 08. 13. - 21h01

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Rae

Az estém mondhatni egészen jól telik, ami igazából annyit tesz, hogy Mimivel összebújva bújom egyik kedvenc sorozatomat Netflixen. Elfáradtam, na. De jól esett ez az intenzív mozgás, nem mindig van rá időm, és most még meg is ismerkedtem Viviennenel, aki volt olyan kedves, hogy megszánt pár szem cukorkával, és utána még haza is hozott.* Habár rettentő fáradt voltam, így igazából majdnem elaludtam az alatt a pár perc alatt, de majd holnap megköszönöm neki. Viszek valami reggelit. Azt hiszem, hogy tudom is micsodát.
Ezzel a gondolattal, arcomon mosollyal ragad magával az álommanó aranyló pora, hogy a végtelen fantázia csodálatos birodalmába taszítson. Ez most pont úgy hangzott, mintha szeretnék aludni, igaz? Akkor jó! Mert nagyon is szeretek.
Reggel teljesen zombi módba viszem ki Mimit, levetem magam egy jó bundás takaróval a hátsó kert egyik székébe, és ott tettetem Martinnak – az inasomnak -, hogy éppen nem alszom. A legjobb az, hogy szerintem még Mimi is tudja, hogy ez hazugság, de én igazán megpróbálok ébren maradni! Csak. Ma ilyen napom van. Nyüff.
- Holnap rendesen megsétáltatlak, Mimi. – Felfut a karomon, majd elő is kapom telefonom, hogy egy reggeli #álmosRae és #izgatottMimi selfievel kezdjük a napot instán. – Megígérem, Bucimaci… - Puszit adok a hófehér kis fejére, mire átszalad másik oldalamra igazán ellenkezve a mozdulatsor ellen, hogy hajamba kapaszkodjon apró mancsaival. Nevetve veszem ölbe, aztán veszek egy mély levegőt, hogy rákészítsem magam az elkövetkező órákra. Kezdődhet a nap.
Martinnak a fuvar közben mondom, hogy most álljunk meg egy bizonyos pékségnél, hogy beszerezhessem a megfelelő reggelit köszönetképen a fuvarért. Lehet persze, hogy Vivienne kinevet, de miért is ne próbálhatnám meg, én biztosan oda és vissza lennék egy ilyen reggeli meglepetéstől! De mivel ez elmarad, így inkább veszek magamnak is, mert. Izé. Jót tesz a fenekemnek. Nem? Nem. Jó. De akkor is kell kettő. Legyen há-négy. De akkor az ötödik fajtát kirekesztem. Milyen érzés lehet neki, hogy nem kell nekem? Ahw! De komolyan, ha süti lennék, és mindenkiből vennének, csak belőlem nem, akkor lehet, nagyon szomorú lennék. Biztos.
-  Igen, abból kettőt kérek – bólogatok az eladónak. – Nem szeretném, hogy magányos legyen – mormogom az orrom elé, mire Martin csak a fejét ingatja, de mikor neki adom az egyiket, azért elmosolyodva elveszi. Na, persze. A jatt az megy.
Ugyan, csak viccelek.
Korán érek be, sőt. Nem is kicsit. Voltam én valaha itt ilyen korán?! Oh, igen. Mikor be kellett iratkozni, és nagyon féltem, hogy elkések, eltévedek. Viszont így legalább lesz időm megtudakolni, hogy hol kezd Vivienne. Egy cetlire írok neki egy kis szösszenetet: „Köszönöm a fuvart! ♥ Rae ♥” És természetesen ott hagyom neki a friss Fánkokat is.
Utána pedig.
- Nem tudom, hogy mit kellene csinálnom… - szontyolodom el igazán őszintén, ahogy megindulok az osztálytermem felé. – Igaz is, dolgozatot írunk… - Nem igazán figyelve magam elé kezdek el menet közben a táskámban kutakodni a megfelelő tankönyv után, de őszintén megmondom, hogy szerintem még a tegnapi cuccaim vannak nálam. Uha.

*Én erre a végletre hajaztam volna esetlegesen, de nem beszéltem meg Noirával, így azonnal javítom, ha ő ezt megvétózza, akkor kitalálok valami mást, hogy miért jött be előbb. Viszont így, a ház, ahol lakik: Katt

Utolsó módosítás: Sigrún (2018. 08. 13. - 22h13)


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#33 2018. 08. 14. - 07h38

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Ryan

Kettőnk közül, Helen legalább tudja hogy mit akar, így bepattan a mellettem lévő ülésre és, mintha csak otthon lenne, kényelmesen elhelyezkedik. Hiába igyekszem elkerülni a tekintetét, egy pillanatra elkapom azt. Így látom, hogy rám kacsint... De miért is? És miért mondta azt, hogy tanult a korábbiból? Mit akar velem tenni?
Zavartan elkapom az arcom, és inkább csak kinyögök magamból egy satnya jó reggelt. Nem értem a helyzetet. Engem bántani szoktak az emberek és nem azt, amit Helen művel épp. Mégse teszek fel egyetlen kérdést sem, csak az útra koncentrálok. Meg sem próbálok beszélgetést kezdeményezni a lánnyal. Ha mond valamit, hallgatok. Idejét se tudom már, hogy mikor beszélgettem bárkivel is rendesen, felszabadultan. Talán Logannel, mikor még kicsik voltunk. De az utóbbi időben, mintha a leveleim is egyre kurtábbak és tömörek lennének.
Az akadémiára érve kiválasztom a helyet, ahová mindig szoktam parkolni. Megtehetném, hogy ezúttal másik helyet választok, mivel alig van autó a parkolóban... De ez az állandóság az életem egyik sarokköve. Amikből nincs is olyan túl sok.
Megvárom, hogy Helen kiszálljon, majd követni kezdem. Mint egy hűséges eb. Igaz, ha tehetném, az első adandó alkalommal meglógnék. Csak az tart vissza, hogy Helen boldognak látszik amiatt, amit tenni akar. Én pedig nem akarom elrontani a boldogságát.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#34 2018. 08. 14. - 08h27

Árnyék gárda
Kyara
Farkasok barátja
Kyara
...
Üzenetek: 8 963

Vincent

A csaj szánalmas. Nem csak a próbálkozása, hanem úgy az egész...tetőtől talpig. Igazából nem veszem magamra azt, ahogy közli, "nem vagyok egyedi". Dehogynem, kicsi szívem. Én teljesen egyedi vagyok. Nem is...inkább limitált kiadás. És pont sikerült elszólnia magát, mert ezzel biztosra veszem, hogy neki is van képessége, ahogy feltehetőleg még sokaknak. Ezért talán megérné belesni a könyvtárba, hogy kiket sikerült odacsődíteni, és "véletlenül" meghallani, milyen baromságról lesz szó. Mert már nem azért, de ha valaki ennyire embereket akar toborozni, hogy közben még a szórólapokat is ráerőszakolja bohócokat megszégyenítő módon az emberekre, akkor ott sokkal több állhat, mint szimpla detektívklubbozás és átmeneti idegösszeroppanás. És talán tud valamit, amit én nem...
...
Hazaérve az az első dolgom, hogy egy sms-t írok Taylornak, hogy tudja...ha bármi baja lesz a kocsimnak, akkor a budit fogja lefetyelni. Közben körbe kérdezek néhány ismerőst, hogy tudnak-e hétvégére valami jó kis bulit. Akár házibulit akár valami kis szösszenetet valamelyik szórakozóhelyen. Egyedül Alec jelezte, hogy ha a szülei elhúznak egy hétre, akkor az üres házban ezt meg is ünnepelné, de biztosat csak később tud mondani.
A szokásos és meghitt családi vacsin előadom, mennyire jólelkű voltam, hogy kölcsönadtam Taylornak a kocsim. Mert ugye rögtön szemet szúrt apámnak, hogy a fekete szépség hiányzik a garázsból. De letudom annyival a dolgot, hogy vészhelyzet történt: Taylor kishúga, Brigitte eltörte a lábát az edzésén, a srác meg gyalog csak nem viheti el a kórházba. Na meg nem győztem kihangsúlyozni, hogy csak egy napról volt szó, holnapra már vissza is kapom. Nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy teljesen elhitte a sztorit a légből kapott kishúgról, de mivel nem pedzegette apám tovább, na meg én is tereltem a témát, így ez ennyivel lett letudva. Vacsi után jött a fürdő, na meg valami jó kis film...ami alatt inkább Annabelle-t fűzögettem, -vagy ő engem- kitudja már, de legalább nem volt uncsi az este.

Másnap már akkor felkelek, mikor még az ébresztőm se csörren meg...ami amúgy ritkaság. De ha egyszer Lionellnek is most jut eszébe füvet nyírni, akkor ez ellen nem tudok mit tenni. Nem szólhatok ki neki az ablakon csak úgy, hogy b*ssza már meg korán reggel, hogy most kell nekiállnia a gyepet nyirbálni. Nope, itthon jó kisfiú vagyok, és akkor anyuci meg apuci is megjutalmaz...lehetőleg mindennel. És igen, tudom, hogy kétszínű vagyok, de ez van.
Szóval ezt az apró, ám idegesítő kis problémát áthidalva megyek le az étkezőbe gyorsan kajálni, hogy aztán villámgyorsan elhúzhassak a suliba. Talán nem a kedvenc helyem az Akadémia, de ott nem kell ezt a szent kölyköt megjátszanom. Anyám sehol, apám meg a nappaliban ott ül a foteljében a kávéját kortyolgatva, miközben bőszen olvasgatja a napi lapot. Egy kávét én is elfogyasztok s lehuppanok mellé az egyik kanapéra. Nem kell nekem ide újság. Elég ha a telómat nyomkodom és elolvasgatom az időközben befutott üziket innen-onnan, nekem ez bőven elég. Aztán 6:30kor bevitetem magam Lionellel, akivel azért út közben elbeszélgetek arról, hogy mikor is lenne érdemes füvet nyírni. Persze nem oktatom ki, meg nem is szidom le, félreértés ne essék, csupán megjegyzem neki, hogy ha esetleg nem süt a nap hét ágra, például délután vagy este, akkor talán hatékonyabb is lenne az egész fűnyirbálós dolog. Az akadémia előtt még megjegyzem neki, hogy haza már a kocsimmal megyek, úgyhogy nem kell kijönnie elém..meg ha már úgyis unatkozik, akkor vegyen nekem valami normális inget meg zakót, mert a nagybátyjám esküvőjére muszáj leszek kinyalni magam. Hmm...meg valakit vinnem is kéne oda. De milyen jó, hogy csak 1 hónap múlva lesz, addig csak összeszedek valami jött-ment csajt.
Még nincs is 7 óra, de már mindenki nyüzsög, hogy órára kéne mennie...én meg halál nyugodtan a folyosón álldogálok, és azzal vagyok elfoglalva, hogy hülye videókat nézegetek a neten. Persze fülhallgatón keresztül, mert r*hadtul nem vagyok kíváncsi a környezetem vernyákolására. De tényleg...sose értettem ezeket az idiótákat, de manapság úgy látszik, ebben van a pénz. Aztán hoppá, egy kiskutyás videó is beugrik az ajánlottba én pedig rögtön rákattolok. És nem bánom meg...annyira kis simiznivaló, ahogy a kis lelkem ott fekszik kidőlve gazdája combján, miközben apró mancsaival karmolászik a levegőben és ott vakkant a kis vékonyka hangján. Ezen most úgy bazsalygok, hogy ha valaki most rám nézne, tuti azt hinné, hogy ez a Vincent biztos megint po***t néz. De hát...ez is egyfajta örömszerzés, nemde?


Kijelentkezve

#35 2018. 08. 14. - 09h05

Abszint gárda
Appuru
Legyőzött egy tyúkot
Appuru
...
Üzenetek: 769

Helen

Elnyomok egy néma ásítás. Hiába az izgatottság, a reggel 6, az reggel 6. Most valahogy nem kenyerem a beszéd. Az ablakon kinézelődés, és a korai városi élet szemlélése leköti figyelmem. Hihetetlen, hogy egyesek ilyen korán is képesek üdén és energikusan nem hogy kinézni, de még viselkedni is.
Amint megérkezünk az iskola területére, és leparkolunk, pattanok is ki az autóból. Asszem én is elkezdtem érezni, velem van az erő. Egyenesen megindulok a könyvtár felé, hiszen az már jó korán kinyit, és ott legalább feltűnésmentesen kiakadhat Ryan, ha esetleg... ha mégis úgy vélné, nem vagyok e világra való.
-Jössz? - pördülök meg tengelyem körül, finoman rászólva, vegye fel a tempót - A könyvtár jó lesz - tárom ki ajtaját.
Bennt csend honol, ami arra ösztönöz, már már lábujjhegyen közelítsek meg egy eldugott sarkot. Leteszem a földre táskáimat, mad törökülésben én is helyet foglalok.
-Gyere, üllj le  -mutatok magammal szembe - Bátran - noszogatom finoman. Annyira zárkózott, és óvatos, tutira nem fog kiakadni, ha meglátja - Ez a gyűrűrű - veszem elő a táskából aprócska dobozát. Előtte kinyitom, így jól láthatja, hogy is néz ki a gyűrű - Még talán nagyanyámé volt. Ennek csak - kezdem el darálni, mielőtt még félreértené - az a jelentősége, az Ő idejében nagyobb karátszámmal dolgoztak. Vagyis ez olyan 14-de talán van 16 karátos arany is. Ami ugye, ékszereknél elég magas. Most mondanám, hogy ha esetleg a családban bárkinek volt aranyfoga, ide vele, mert azzal még könyebb lenne - nevetem el magam, de látom nem érti, ezért megköszörülöm torkom és inkább belekezdek.
Az ékszert két kezem közé zárom, egy kicsit még a szemem is le kell hunyjam, mert hát nah, koncentrálnom kell. Ahogy újra széttárom kezeimet látványosan más színt ölt fel a gyűrű. Erőteljesen fényleni kezd, én pedig ujjaimmal megfogva egy egy részét csomót kötök bele. Játszi könnyedséggel megy a művelet, mintha csak gyurmával játszanék. Érzem az anyagot, érzem, mi az, amin változtatnom kell, hol nyújthatok rajta hogy menjen. A végeredmény pedig magáért beszél.
-És... - nyelek nagyot, félve a hisztérikus reakcióktól - van még más is... - kotorászni kezdek a plusz táskámban. Ahogy a kezembe akad a kissebb hűtőzacskó, ki is veszek belőle egy jégkockát.
-Ez - fogom ezt is kezeim közé - ez desztillált vízből készült - összezárom ujjaim, benne a jégkockával, ismét lehunyom szemem, majd mikor újra felemelem szemhéjam, Ryan szemeibe próbálok meg nézni - Nyújts ide a kezed - résnyire kinyitom markom, és szépen átcsordogál az ő tenyerébe a jéghideg érintésű víz - Igen, megváltozott a halmazállapota - bólintok, mielőtt még bármit is mondhatna - de csak egy rövid ideig, mindjárt újra jégkocka lesz. És ez sem - tűröm egy kósza tincsem fülem mögé - ez sem bűvésztrükk.
Esélytelen lenne letagadnom, izgatott vagyok. Izgatott, amiért végre megmutathattam valakinek, izgatott, amiért nem tudom, mit is fog reagálni, és izgatott, mert ha nem elutasító lesz, akkor lehet ennek a detektívklubbnak is van értelme? Tényleg úgy gondolták azt, amit írtak, ahogy én is?
-Most... kiakadtál? - nah jó, kezdek kétségbe esni, még hangom is megremeg. De hoztam egy döntést, így is úgy is vállalni fogom a következményeit.

Utolsó módosítás: Appuru (2018. 08. 14. - 10h06)


https://orig00.deviantart.net/418d/f/2018/188/0/3/01_by_chykai-dcgj0u6.png

Kijelentkezve

#36 2018. 08. 14. - 09h16

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Rae

- "And all our lives we're told, The stream will take us home..." - dúdolom dünnyögve, ahogy megpróbálom előkotorni táskám aljáról a matekfüzetemet, ami varázslatos módon eltűnt, így meg merem kockáztatni, hogy a szekrényemben hagytam. Ha a fejem el lehetne hagyni, akkor tuti, hogy azt is valahol félúton ejteném el, és még észre sem venném. Ez már majdnem cinkes. Ajkam között a fánk, lábam alatt a talaj, mögöttem az üres folyosó, előttem pedig a...? Abban a pillanatban pattanok vissza jó pár centit, ahogy realizálom az illetőt, és kissé robusztus alakját, ami csak nekem tűnik annak? Olyan kicsinek érzem magam, hogy néha az már botrány.
- Hóheggelt - mosolyodom el meglepetten, mikor meglátom Vincentet, ahogy éppen telefonját bámulva lenéz rám. Ha a tekintetében lévő érzést le kellene írnom, akkor inkább elbújnék egy kuka mögé, de ez akkor sem tántorít el.
- He hahaudj. - Remélem érthető, hogy mit próbálok tudtára adni, de a macskuszfánk nem sokat segít ebben. Nem, mintha ő fokozottan ügyelt volna a környezetére, szóval azért na, egy-egy. Kiveszem ajkam közül a cukros finomságot, majd elismétlem érhetően is. - Ne haragudj, nem figyeltem. - Bájos mosollyal szemlélem, mert én azért örülök neki, habár különösebb oka nincs. Én mindenkinek örülni szoktam, legalábbis többnyire. Felé nyújtom a fánkos zacskót, tekintetem ugyan kérdő, de közben kissé bátortalan is. Valahogy a közelében pontosan érzem, hogy mit gondol rólam, és ez leginkább a "nem vagy kívánatos errefelé" életérzéssel írható le a legjobban, de csak tán nem üvölti le a fejem a próbálkozásért. Ugye?

Utolsó módosítás: Sigrún (2018. 08. 14. - 09h23)


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#37 2018. 08. 14. - 09h55

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Ryan

Igyekszem követni Helen utasításait... De nem könnyíti meg a dolgom az, hogy egyszerre akarok menekülni és távolságot tartani tőle. A könyvtárba érve a lány határozottan, ugyanakkor csendesen elindul és kiválaszt egy sarkot. Az egyik lábamról a másikva állva figyelem Helent, amikor leül a földre és elkezd helyezkedni. Mikor maga elé mutat, óvatosan, mint egy riadt vad, én is elhelyezkedem a hűvös padlón.
Figyelem, hogy mit csinál, de ahogy magyaráz, egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha a fehér hajú egy tanár lenne. Bár tisztában vagyok annak nagy részével amit mond, nem szólok közbe. A viccelődésére egy halovány, szinte alig látható mosolyt erőltetek magamra. Ennyi telik tőlem.
Már kezdem azt hinni, hogy a gyűrűjét akarta csak nekem mutatni, azonban ekkor a két tenyere közé zárja az ékszert, majd elhunyt szemmel koncentrálni kezd. Az elmémben dúló hangok elhallgatnak, az egész lényem őt figyeli. Ahogy széttárja karjait, és a ragyogó gyűrűvel játszadozni kezd, még levegőt is elfelejtek venni. Szinte kiszakadni a szívem a helyéről, annyira intenzíven dobog. A végeredményt látva, egyetlen egy mondat ismétlődik csak bennem: Ő is szerencsétlen, éppúgy ahogy én. Szinte sokként ér ez a felismerés.
Szinte gépiesen követem a lány következő utasítását, és csak akkor rezzenek össze, amikor valami jéghideg folyik a kezembe. Megbűvölve figyelem, ahogy ismét szilárd halmazállapotot vesz fel az jég. Remegő kézzel rakom le a padlóra. Fogalmam sincs, hogy most mit érezzék. Aggódjak vagy örüljek? Erre nem számítottam. Azt hittem... Másra gondolt tegnap. Igaz, végigfutott bennem ez, de nem gondoltam egy percig is, hogy igazam lehet.
– Én... Mivel érdemeltem ki, hogy ezt megmutasd? – kérdem zavartan, remegő hangon. Nem hinném hogy a tegnapi dobozom miatt van ez az egész. – A tegnapi... Lehet egy sima trükk is – mustrálom a padlót erősen. Végül nagyot sóhajtok, ezzel próbálok lenyugodni. Ő is szerencsétlen. Csak ez kering bennem. De... Most az egyszer úgy érzem, hogy ez több lehet, mint csapás.
– Azt hiszem... Akkor most nekem is meg kell mutatnom azt... – fordítom el a fejem bizonytalanul. Felemelem a bal kezem, majd megnézem a rá erősített karórát. Fél hét körül van az idő. Ha gyors vagyok, akkor öt perc alatt megvagyok. De nem tudom még mindig elhinni, hogy Helen is olyan mint én. Szinte... Úgy tűnik, mintha álomvilágban lennék. Riadtan felkapom a fejem. Álmodom? Ha ez egy álom, akkor eddig eléggé emberséges volt velem. Bele harapok a számba annyira, hogy vérezni kezdjen... De csak a fájdalmat érzem. Nem, nem álmodok. – Mindjárt jövök – suttogom, miközben lehunyom a szemeimet, hátamat pedig az egyik könyvespolcnak vetem. Alig pár perc alatt sikerül elaludnom, amit talán a képességemnek köszönhetek.
Nem időzöm sokat az álmomban. Fogalmam sincs, hogy mit vigyek magammal, így elképzelem, hogy Helen eredeti gyűrűjét tartom  kezemben, majd elkezdem felébreszteni magam. Azonban, mielőtt felébrendék, az egyik árnyékból egy fekete szörny vetül felém, óriási karmaival felém kap. Elugrok előle, de arra térek magamhoz, hogy fájdalmasan csattan a hátam a polcnak. Felszisszenek, ahogy a fájdalom koszorítja a tüdömből a levegőt. Igyekszem rendezni a vonásaimat, majd Helen felé tartom a két kezem, éppúgy, ahogy ő tette korábban. Óvatosan szétnyitom őket, mire vagy fél tucat, pontosan ugyanolyan gyűrű pottyant ki a kezeim közül. Egyet akartam csak hozni, de a szörny miatt hozhattam valószínűleg ennyit. Félve nézek Helenre, de tekintetét kerülöm.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#38 2018. 08. 14. - 10h30

Abszint gárda
Appuru
Legyőzött egy tyúkot
Appuru
...
Üzenetek: 769

Helen

-Ehhh.... - arcom is elnyúlik a döbbenettől. Nem pont erre a reakcióra vártam - Hát... - húzom fel lábaimat, karommal összekulcsolom, majd államat is megtámasztom rajta - Te annak ellenére, hogy idegen vagyok, megmutattad valódat. Ezek után azt hiszed, képes lettem volna szimplán megköszönni, hogy hazahoztál, és pont...? -oldalra biccentem fejem - Ryan te éppoly titkot rejtesz, mint én. És ez a dolog - leengedem egyik kezem, ujjammal piciny köröket kezdek el a padón formálni - ha egyedül maradok vele, félek képes megőrjíteni - a szavak végét már színte csak magam elé motyogom. Hiába a határozott személyiség, az erős akarat, azért én is félek néha, főleg ha az saját magam.
Felkapom fejem, ahogy folytatni kezdi. Mit kell még megmutatnia? Hiszen, a teganpi elég volt ahhoz, lássam, van benne valami csodás, valami varázsalot dolog. A zavartsága még mindig jelen van, talán nem hisz nekem?
-Jesszus Ryan! - mozdulok felé, ahogy beleharap ajkába-  Mit... - befejezni nem tudom. Igaz, hogy csak suttog, de akkor is belém folytja a szót.
Nyugalmat eröltetve magamra visszaülök helymere, de most már sokkal nyitottabban, nem barikádozom el magam, csak ülök és várom, mi lesz. Na jó, az, hogy látszólag elalszik, az furi. Talán transzba esett? Már másznék hozzá közelebb, térdre ereszkedve, mikor hátravetül. Konkrétan nekicsattan az egyik könyvespolcnak. Én teketóriázva közelítem hozzá kezem, majd visszahúzom.
-Ryan? - az aggódás egyértelmű jeleit hallatva közelítek felé - Ryan, itt vagy? - sóhajom megkönnyebbülésként tör elő belőlem, ahogy felszisszen, és szemeit is kinyitja.
Kezét felém nyújtja, én pedig gondolkodás nélkül tárom szét enyémet. Tágra nyílnak szemeim a sok hasonszőrű, nem, ugyan olyan gyűrű látványától.
-Hol voltál? - csak ennyit vagyok képes kinyögni.


https://orig00.deviantart.net/418d/f/2018/188/0/3/01_by_chykai-dcgj0u6.png

Kijelentkezve

#39 2018. 08. 14. - 11h30

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Ryan

Mintha közelebb lenne a lány, mint eddig, így próbálok hátrébb húzódni, de így is, a hátam keményen nyomódik a könyvespolcnak. A sajgás sem enyhül, és hazudnék, ha azt mondanám, hozzá szoktam az évek alatt az effajta kínhoz. A fájdalom, az számomra fájdalom. Se nem több, se nem kevesebb.
Helen kérdésére remegő kézzel a halántékomra mutatok.
– Itt bent – mondom bizonytalanul. – Az... Álmaimban – nyögöm ki végül. Rettentően bután hangzik, így kimondva. Az egyik leghíresebb orvoscsalád fia az álmaiban él. – Nekem... Ez a hely a menedékem az élet elől... – hirtelen felkapom a fejem ijedten. Én... Most valóban kimondtam azt amire gondoltam? Nem, nem lehet igaz. Biztos kérdéseket fog feltenni. Hogy lehettem ilyen ostoba? Felpattanok, majd a lehető leggyorsabban elviharzom, egyenesen a legközelebbi férfi mosdóba. Ott hideg vízzel megmosom az arcomat. Kezeimet a mosdókagyló szélének vetem, úgy támaszkodom meg. Arcomat fürkészem a tükörben. Kialvatlan, sötétkék szemek, sápadt bőr, jellegtelen vonások. Semmi szép, semmi csoda. Egy rút és ostoba alak néz vissza rám. A tényen az sem változtat, hogy Helen is olyan mint én. Azt leszámítva, hogy neki...  Hogy neki... Mi van neki? Boldogabb élete? Ezt nem tudhatom. Nem is tudok a nevén és a képességén kívül róla semmit se.
Vissza egyenesedem, mikor már fájdalmasan kezd lüktetni a bal csuklóm. Óvatosan próbálgatom megmaszírozni, de nem segítek ezzel rajta. Valahogy nem akarom ezt az egészet abba hagyni. Régen érzett érzelmek éledtek újjá bennem. Az, hogy nem vagyok teljesen egyedül... De nem mondhatok neki többet. Ez is sok volt. Azt hiszem, ha ő beszél csak, az úgy rendben van. Én meg... Hallgatni fogok. Abból nem lehet baj. Hátha nem hallotta amit mondtam korábban. Vagy nem értette. Vagy félre értette. Vagy nem foglalkozik vele. Igen, biztos nem fog vele foglalkozni. Senki sem foglalkozik velem, eléggé jellegtelen ember vagyok. Jól is van ez így. Majd holnap bocsánatot kérek Helentől, ha látom. Ma meg... Majd menekülni fogok előle.
A szekrények felé indulok, azonban, ahogy a kulcsomat kezdem el keresni, szinte villámcsapásként ér a felismerés: ott hagytam a táskám a könyvtárban. Idegesen túrok bele a hajamba. Van még időm bőven, hogy elmenjek érte, de nem állok készen arra, hogy Helen elé álljak újra. Bizonytalanul megindulok a könyvtár felé, majd megtorpanok. Pont két srác mellett, akik közül, a fiatalabbik épp fánkot eszik és próbál a másikkal társalgásba elegyedni. Nagyot nyelek, ahogy felismerem az idősebbiket. Párszor már kellett előlük menekülnöm és még többször szívattak meg az évek alatt. Ez a srác még egyszer sem vert meg... De lehet, hogy csak nem emlékszem rá.
Jobbnak látom, ha szedem a lábaim, mielőtt esetleg ő is felismerne valami csoda folytán. Lassan visszaérek a könyvtárba. Közben magamban fohászkodom, hogy Helen hátha elment már, azonban innen nem látom, hogy ott van-e még.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#40 2018. 08. 14. - 12h27

Árnyék gárda
Kyara
Farkasok barátja
Kyara
...
Üzenetek: 8 963

Vincent

Még mielőtt teljesen extázisba esnék a kis szőrgombóctól, hamarabb elterelődik róla a figyelmem, mint ahogyan azt gondolnám. Egy kisebb tornádó vesz le majdnem a lábaimról. Még jó, hogy volt annyi lélekjelenlétem két vigyorgás között, hogy egy lépést hátralépjek és ezzel stabilan a talajon maradjak. Mi a f*sz van? Ki az a szerencsétlen gyökér, aki kettőig se lát el? Sok volt a pia, mi? Már tépem is ki a fülhallgatót füleimből és a videózást is abbahagyom, hogy aztán csudálatos szókészletemmel küldjem őt vissza az anyukájába. De mikor a tegnapi fánkos srác pislog fel rám mosolyogva, az említett kajával a szájában, csak egy szemforgatásra telik. Ha paranoiás lennék, még a végén azt hinném, hogy akar tőlem valamit.
Na meg hiába hümmög itt nekem, teli szájjal...ki az a zseni, aki ki tudja logikázni, hogy mégis mi a francot akar? De nem kell megkérnem, hogy légyszi, dugd már máshová a kis cukros fánkocskádat egy pillanatra, és úgy beszélj...megteszi ő anélkül is.
Hát nem vagyok hozzászokva az ilyen "bánásmódhoz", úgyhogy még egy percig érthetetlenül szemezek vele és a felém nyújtott kis fánkos zsacsi között. Ezt meg mire véljem? Megvesztegetés? Zsarolás? Esetleg meg van mérgezve és Taylorék küldték? Hmm. Egy jó okot se tudok, hogy egy magamfajta görény mégis miért érdemelne kis cukros édes fánkocskákat egy még édesebb sráctól?
De oké, én benne vagyok a játékban. Ahelyett, hogy kivennék egy újabb kis süteményt, inkább a kezében lévőt veszem el, ami alig fél perce még az ajkai között csüngött. Csak most látom, hogy ez nem egy sima fánk...ezen ilyen kis cica arc is van, hehe kis cukika. Ezen muszáj elmosolyodnom.
- Köszönöm, ez megteszi! - integetek az ő fánkjával kis pimaszul és az arca mellé helyezem, hogy össze tudjam hasonlítani a két pofit. A fiú álla alá nyúlok egy pillanatra, hogy egy kicsit feljebb emeljem a fejét..igen, így már tökéletes. Így megnézve a két fánkocskát, külcsinre mindkettő ízletesnek tűnik...de mint tudjuk, nem ettől esik hasra mindenki. Hanem az ízről.
- Mondd csak, szerinted mindkét fánk ugyanannyira édes? Hmm? - nézek egy pillanatra a fiú szemeibe. - Vagy tegyünk egy próbát? - nyalom meg az alsó ajkam.


Kijelentkezve

#41 2018. 08. 14. - 12h31

Obszidián gárda
Nuvola
Legyőzött egy tyúkot
Nuvola
...
Üzenetek: 683

Jericho

Sose hittem volta, hogy valaha ezt fogom mondani, de ma nagyon örültem, mikor megszólalt az ébresztőm. Gyorsan kipattanok az ágyamból, és szinte gépies módon végbeviszem a reggeli rutinom: Tea és reggeli, fogmosás, öltözködés, táska összekészítése, majd végül ajtó és kapuzárás, majd indulás.
Útközben még megállok egy édességboltnál, ahol megveszem a napi cukorkaadagomat, majd folytatom az utam -mostmár a cukorkáimat majszolva. Ahogy egyre közelebb érek az iskolához, egyre több ismerős -és nem egy hullafáradt- arcot pillantok meg.
- Hé, Lisa! -szólítom meg az egyiket, amint odasietek hozzá- Fú... nem vagy túl jó színben... Mi történt? -kérdezem tőle lihegve amint mellé érek. És nem túlzok, sötét karikák vannak a szemei alatt, és úgy cammog, mint valami medve... Brrrrr....
- Áh, semmi, egész este egy kollázst készítettem a jövendőbelimről. De totál megérte, nagyon kis cuki lett~ Még néhány rajzomat is felhasználtam róla, bár a képek vitték el a pálmát...
- Aham... motyogom kissé zavarban. Sose fogom megérteni, mit lát a srácban -inkább, hogy mikor fog látni a srác külsején tovább.
- Reggeliztél ma? Ugyan ez nem a legjobb megoldás, de van nálam cukorka. Vegyél! -nyújtom felé a zacskót egy olcsó tématerelésként ahogy belépünk az iskola kapuin.
- Oh, köszi Jeri, életmentő vagy! mondja, miközben kivesz egy maroknyit, és egy kivételével elteszi őket a zsebébe. Ekkor pillantja meg a Rómeóját, és egy gyors "tali később"-el elviharzik, hogy nyugodtan követhesse a kiválasztottját. Mosolyogva ingatom a fejem egy pillanatra, majd elindulok a szekrényem felé, hogy letehessem azokat a dolgaimat, amikre nincs még szükségem. Ekkor gyorsan szétnézek, mielőtt kihalászom a zsebemből a szétgyűrt kis papírfecnit és azt is berakom a könyveimre, mint egy emlékeztetőt. Ezután bezárom a szekrényem, és elindulok a tantermem felé.


https://i.gifer.com/Dco2.gif

Kijelentkezve

#42 2018. 08. 14. - 13h35

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Rae

Esküszöm úgy érzem magam, mintha éppen a vihar előtti végtelennek tűnő csendet élném át tele szikrázó várakozással. Mosolyom egyre erőltetettebb, mivel nem igazán értem a hosszú reakció időt, de aztán fellélegezve veszi át helyét újra a magabiztos optimizmus. Rae győzött! Azt senki se kérdezze meg, hogy mi ellen mentem, mert szerintem örök rejtély marad, de a lényeg az osztatlan siker, aminek most szemtanúja lehetek.
- Oh, de az nyá... las... - halkulok el feszengve, ahogy arcom mellé biggyeszti, mert az jut eszembe, hogy most azonnal a hajamba keni, mert hát az a bizonyos aura, de meghazudtolja magát. Méregető vizslatásától viszont zavart pír szökik arcomra, nem beszélve arról, még rendezget is, habár szerencsémre nem éppen az arcberendezésemet, csak pusztán a fejemet. Meglepett pillogásom nem sokat segít kiszélesedő vigyorán, de én aztán nem leszek az, aki elrontja a jelenetet. Így szinte halmozottan nyalja képen ragyogó mosolyom.
- Igazán nincs mit. Ha gondolod legközelebb hozhatok neked is, ha arra járok! - Persze, mert nem elég az, hogy általában mások szoktak erre rávenni anélkül, hogy akarnám, még ajánljam is fel. De igazából nem esik nehezemre, ha látom a másik fél örömét. Ha pedig, neki csak ennyi kell, hogy a napja szebben induljon, akkor miért ne? Ezáltal az enyém is szebben fog.
- ... - Egy pillanatig magam sem tudom, hogy mondandóját hová tegyem, mikor koppanva leesik, hogy én vagyok a fánk. Ettől viszont olyan zavart leszek egy tizedmásodperc alatt, hogy még pislogni is elfelejtek. A vidám nevetésem egy másodperccel később már csattan, ahogy teli pofával rávigyorgok közelebb hajolva a sütihez. - A legédesebb szerintem akkor lesz, ha a két fánk közül valamelyik előbb felfalja a másikat, és csak utána kóstolod meg a győztest. Remélhetőleg én leszek az, mert ugyan nem sokszor gondoltam még arra, hogyan fogok meghalni - oké, ez hazugság, mert szerintem majd egyszer lustálkodás közben elfelejtek levegőt venni, - de szerintem nem túl egészséges semmilyen szempontból, ha az elhalálozási papíromon az áll, "megette egy cicás fánk".
Oké, szerintem ezt elhadarva  most nem csak totál hülyének néz, hanem még kreténnek is. Ha zavarba jövök, akkor képes vagyok a világ legbénább szavait olyan sorrendbe rakni, hogy aztán az egész hatványozottan erősítse a hatást. Ezen semmilyen mosoly sem segít, szóval amellett döntök, hogy a puszta égés helyett, most én vállalok be valamit, amit nem szokásom. Kicsit összébb húzom magam, mert azért bátortalanságom kidugja a fejét, de aztán egy gyors mozdulattal lábujjhegyre állva adok egy puszit az arcára.
- Döntsd el magad - vonom meg a vállam kissé csalafinta hangsúllyal, ahogy gyűrögetni kezdem a zacskó tetejét, de csak lopva merek rápillantani, mert így is a szívinfarktus kerülget.

Utolsó módosítás: Sigrún (2018. 08. 14. - 13h42)


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#43 2018. 08. 14. - 16h22

Árnyék gárda
Kamikazi
Újonc
Kamikazi
...
Üzenetek: 44

Sziasztok! :3

Miranda

Remek! Az első nap elkésni a suliból... Na jó, az "elkésni" szó talán enyhe kifejezés erre. Természetesen, megint a fater melója a bűnös. Megígérte, hogy elhoz és segít berendezkedni, erre megcsörren a mobilja, asz csá! Gondolom találtak megint egy hullát vagy egy nyomot, a franc tudja. Bár számítottam erre, csak a kövire nem. Még szép, hogy lerobban a magán taxi az út kelős közepén. És innentől már biztos voltam abban, hogy nem érek be a suliba, az tuti. Végül is, én megmondtam, hogy nem lehet bízni ezekben a hülye járművekben. Szegény Gilbert bá, a sofőrünk meg ott szerencsétlenkedett, de aztán belátta, hogy ezzel semmire se fog jutni, szóval felhívtuk az apámat, hogy küldjön értünk valamit. A legjobb pedig, hogy várhattunk vagy három órát, vagy talán még annál is többet. De legalább itt vagyok végre, épségben. Azt meg kell hagyni, hogy nagyon tetszett ennek a kis városkának a beütése. Valahogy, megnyugtatott. Szóval most magam vagyok egy ismeretlen helyen, egy tök üres lakásban, mert, hogy apám még egy kisebb házat is vett, hogy ne keljen ingatlanban laknom. Meg hát, ez tökéletes egy nyaralónak is, ha pihenésre vágyunk. Miután végig szimatoltam a viskóm zegzugait, segítettem Gilbertnek behozni a tatyókat és az egymilliárd dobozt. Mire mindennel kész lettünk, meghívtam a kedves kísérőmet még egy ebédre, vagy egy kávéra. Remélem, hogy van valahol a városban egy kajálda. Így végül sikerült egy minimálisan jobban megismerni ezt a helyett, nehogy a végén még eltévedjek. Ezek után pedig visszaindult Gilbert, és magamra maradtam, a még mindig eléggé idegen házban. Az eszembe se volt már bemenni az utolsó órákra, helyette inkább kicsit otthonosabbá tettem a szobákat. És valójában rájöttem, hogy tökre tetszik ez a hely. Jó pár órát eltöltöttem, a kicsomagolással, és még mindig nem végeztem, de legalább, bemértem, hogy melyik szoba, milyen lesz. Az ajtó rögtön egy előszobába nyílt, ahova elhelyeztem a cipőket, kabátokat, sálakat, sapkákat. Gyönyörű volt, ahogy a nap besütött a rettentő kicsi, de színes üvegablakon, és megtelt a helység, ragyogó pöttyökkel és csíkokkal. Ez után egy kisebb folyosóra találtam, aminek bal oldala felé a nappalira és a konyhára találtam rá. Már a tányérokat és az evőeszközöket nagyjából a helyükre vágtam, meg a nappaliban lévő hatalmas és nem is olyan rossz minőségű kanapéra a párnáim. Valójában elég nagy volt a helység. A szoba közepén a már emlegetett kanapé hevert, szemben vele egy kisebb szekrényen a televízió. Köztük pedig egy kis asztal amire rátehettük a nasikat, újságokat, vagy a lábunkat. A falhoz simulva polcok helyezkedtek el, valamelyiken még ott-ott hagyott tárgyakkal. De ami főképp feldobta a helyett, azok a festményke voltak, amikhez bátran odaraktam a saját műveimet is. A nappali másik oldalán meg egy étkező asztal helyezkedett el, székekkel egyetemben. Nem volt külön elválasztva a konyha, csak egy várpult volt, ami valamennyire elkülönítette a helyett. A konyha maradt a szokásos, a hatalmas ablakokon kívül, amin gyönyörű volt a kilátás. A folyosóra újra kitérve, elindultam a másik irányba, ahol a mosdóra és a fürdőszobára találtam rá. Biztos jó ízlése lehetett a ház tulajának, mert pofásan meg volt csinálva. Ezek után az emeletet vettem célba. A hosszú, csigalépcsőn haladva a sötétbarna, fából készült korlátot szorongattam. Fent újból egy folyosóra bukkantam.  Most jobbra indultam el, ahol megint egy mosdót és egy zuhanyzót találtam, tovább haladva, pedig egy üresen kongó szobát. Majd kitalálom mi fog ide kerülni. Most a folyosó másik irányába siettem, ahol egy újabb üres helységet találtam annyi kivétellel, hogy kettő napágy tétlenkedett a szoba kellős közepén, a mennyezet nagy részét pedig egy hatalmas üvegablak foglalta el. A szobát beborította a nap meleg fénye, és rádöbbentem, miért is van ott az a két napozóágy. Tökéletes ez a hely a napozásra. Ezek után találtam meg a saját szobámat. Ez tetszett a legjobban. A szoba sarkában volt az ágyam, amire már elhelyeztem a személyes kis kedvenc párnáimat. Emellett rengeteg polc és szekrény helyezkedett el amin pedig a töménytelen mennyiségű könyveim kaptak helyett, pár szobanövénnyel egyetemben. A legszebb, mégis a gömbablak volt, ahonnan a csodálatos kertre lehetett látni. Az ablak alatt pedig egy íróasztal volt, amire pedig a füzeteimet, rajzcuccaimat, és a családi fotókat tettem, meg persze a forgó, földgömblámpát. Kihúzható fiókjai, pedig még üresen tátongtak. A szoba másik sarkában pedig egy kisebb gardróbot fedeztem fel, amiben már helyett is foglaltak a ruháim. És ne nézzetek hülyének, de pár percre, még az ablakba is bemásztam és sütkéreztem a délutáni napfényben a hasamat. Csak lehunytam a szemem, és mélyeket lélegeztem. Ki és be, ki és be. Legszívesebben bealudtam volna, de még rengeteg tenni való van a házban. De azt mondta apa, hogy, ne csináljak semmit, majd hív szakembereket és rendbe vágják, majd a házat. Ehhez képest, már tök jól berendezkedtem.  Lementem, felhúztam a cipőm, majd, kitártam az ajtót és mélyet szippantottam az őszi levegőből. Már kicsit csípett az idő, ezért felkaptam az egyik pulcsim, és neki álltam bóklászni és.... Erről jutott eszembe a suli. Csak meg kéne néznem azt is. Apa, pedig úgy is lerendezte, hogy miért hiányoztam az első napon. Meg hát vége is van a tanításnak, szóval még le se fognak tudni szólni, hogy miért nem vagyok az egyenruhában... Legalább is nagyon remélem. Fogtam a bringám, és neki láttam az útnak. végre szabadnak éreztem magam. Ahogy lengett a hajam, arcomba csapódott a már kissé hűvös szél, de egyben cirógatott a meleg nap. Legszívesebben, felszabadultan bömböltem volna egyet, de nem szeretném, hogy hülyének nézzenek az emberek, szóval inkább, haladtam tovább.

...

Egy nagyot szusszanok, amikor végre elértem a suliig. Kérdőre vontam, hogy nem folyik már a tanítás, mert még rengeteg diák, tétlenkedett, az iskola körül. Nagyot kortyoltam a tatyómban lévő vízből, majd lelakatoltam a biciklit, és beléptem. Beléptem az elit iskola kapui. Bár persze semmilyen különleges érzés nem fogott el, max az undor, hogy normális vagyok-e, hogy szabadidőmben az iskolát látogatom. Bár valójában maga az isi, nem is olyan rossz, inkább csak a tanulást nem kívánom, meg hát a menzától is tartok, bár ki tudja. Azt se tudtam, hogy mit tegyek, annyi diák lézengett itt, én meg csak tétován álltam, kitűnve a tömegből azzal, hogy nem abban a szokványos egyenruciban hajkurásztam.

Utolsó módosítás: Kamikazi (2018. 08. 14. - 16h25)


https://i.imgur.com/qB49qh3.png

Kijelentkezve

#44 2018. 08. 14. - 18h02

Árnyék gárda
Kyara
Farkasok barátja
Kyara
...
Üzenetek: 8 963

Üdv ^^

Vincent

Ezzel a sráccal valami nagy baj van. Most jött volna az a rész, hogy szépen fülét-farkát behúzva eliszkol, mert fél, hogy ellopom a fánkjait vagy mittom én. De ehelyett? Valami baromságot kezd el hadoválni, majd a legváratlanabb pillanatban megpuszilt. Engem, Vincent Avery Bennettet és nem azt a szentéletű Dylannt, sem Taylort, sem...sem mást. Csak engem. Egy pillanatra le is fagytam, még a szám is tátva maradt.
Én akartam vele játszadozni, és valljuk be, kihasználni is...erre nem ő lep meg újra s újra? Mégis ki a fene ez a kölyök?
- Nem, nem. Ezt nem így derítjük ki. Mindkettőt szándékomban áll megkóstolni, csak ezidáig nem voltam benne biztos, hogy mindkettő hogyismondjam... - szántok bele zavartan a hajamba - ...ezt szeretné.
- De kívánságod számomra parancs, Pici... - vigyorgok. Szabad kezemmel újfent magam felé fordítom a kis pofiját, mert úgy látszik, imád másfelé bambulni. Pedig a lényeg most én magam vagyok, az én látványommal kell most beérnie. Ahogy rám néz én meg őrá...meg kell hagyni, igazán szép barna szemekkel rendelkezik. Lehet ez is közrejátszik arra, hogy még mindig itt vacakolok vele, ahelyett, hogy órára mennék, de ha már így alakult, akkor minden pillanatot ki akarok élvezni. Bár nagyon csábító lenne, de természetesen nem tervezem lesmárolni így, mindenki előtt, mert abból még bajom lehet. Na, meg fogadni mernék, hogy a srác se nyalogatott mást még fánkokon meg csokikon kívül, így ugyebár tapasztalat híján van. De ez lenne a legkevesebb, azért egó ide vagy oda, de elég jó tanárnak tartom magam.
Kicsit félrebiccentem a fejét, hogy orrommal végigcirógathassam a füle alatti selymesen puha részt. Egy kellemes, édeskés illat lengi körül a fiút, amit jólesően lélegzek be újra s újra. Így már venném is a bátorságot, hogy nyelvem hegyével végre "kóstolót" vegyek róla, de pont ebben a pillanatban szakítja keresztül a folyosót Annabelle visítozó hangja, én pedig reflexszerűen hátrálok két lépést a kissráctól.
- Viniiiiii! - harsogja továbbra is a szőkeség és megpillantva engem, már szedi is a lábait a 20 centis magassarkújában, hogy minél előbb megszűntesse a köztünk lévő távolságot. Nem értem, az miért nincs benne a házirendben, hogy ha lehet, akkor ne ilyen holdjárókban jöjjenek a csajok a suliba? Jó, persze izgató meg minden...de ez mégis csak egy Akadémia, nem pedig egy lezüllött kocsma vagy mi a szösz. Az, meg ahogy minden egyes lépésénél megremeg az egész emelet, az egy külön dolog. És idegesít.
- Kölyök, menj most órára. - nyögöm ki búcsúzásképp a fiúnak. Mást most aligha tudnék neki mondani.
- Vinii! Ne vele foglalkozz! Még a végén féltékeny leszek. - nyávogja már-már hisztérikusan.
- Jól van már, megyek, megyek...csak ne kiabálj már! - kiáltom utána.
- Mégegyszer kösz a fánkot! - biccentek a srácnak, én pedig beleharapva az édességbe, sietősen Annabellhez megyek. Kellett nekem tegnap ráírnom...


Kijelentkezve

#45 2018. 08. 14. - 18h54

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Heyho~ ^^

Rae

- Azt feltételezni egy fánkról, hogy nem szeretné, hogy megegyék… Ez tiszta butaság – motyogom kis szendén, de becsületemre legyen mondva, azért több IQ-m van, mint amekkora cipőméretem, szóval értem, hogy mire céloz. Ennek hatására pedig céklaszínűre változtatom a színem, mint valami elfuserált kaméleon. Őszintén? Meg sem fordult a fejemben, hogy esetlegesen kínosan érzi magát a puszim miatt, de ez az én amatőrségem, nem pedig az övé.
Tekintetünk találkozik, mire ismételten mosolygósra fogom a pillanatot, de hamar gondoskodik arról, hogy ez az állapot csak átmeneti legyen. Persze az első gondolatom az, hogy most azonnal megcsókol, de igazából ebbe még a lábam is beleremeg, szóval ezt gyorsan elhessegetem, mint egy habzó szájú bolhás kutyát, mielőtt még a lábaim úgy gondolnák, hogy vicces lenne éppen most összecsuklani. Tiszta lehetetlen! De a lélegzetem így is hamar elakasztja röpke két másodpercre, de aztán olyan hamar tűnik el, mintha parázsba lépett volna. Vagy, ha jobban tetszik, tűt szúrtak volna a fenekébe. Talán fel sem fogom igazán az egészet, mire lekölyköznek, és már le is vagyok pattintva, mint valami második világháború előtti ház faláról a vakolat. Zavarom persze kézzelfogható még mindig, de hamar visszavonulót fújva teszek én is pár lépést hátra meghunyászkodva. Igaz is, minek lépek más területére? Nem, mintha az nem jutna eszembe, hogy esetlegesen büdös lennék, de ezt már csak akkor ellenőrzöm le, mikor nem figyelnek rám.
- Szívesen máskor is – intek felé párat suttogva, de már régen eltűnt előlem. Ujjam lágyan végigfuttatom az általa érintett területen, mintha selymesebb lenne a bőröm utána, de ez csak otromba badarság, mert nekem mindig bele kell magyaráznom mindenbe mindent. De. Nézzük a jó oldalát, akár meg is verhetett volna miután beleütköztem, szóval ahhoz képest szerintem jól teljesítettem. Én büszke lennék magamra, ha én lennék, és mivel én én vagyok, ezért büszke is leszek!
Persze, azt már régen elfelejtettem, hogy miért indultam el, közben a folyosók is megtelnek, én pedig észreveszek valakit a tömegben, aki kicsit sem illik bele jelenlegi diákjaink életkörnyezetébe. Nem igazán tudom, hogy tényleg elveszettnek tűnik-e vagy csak szeretem kivetíteni a saját problémáim másokra, de végül úgy döntök egy próbát megér.
- Szia! – lépek az egyenruha nélküli lány mellé. – Kissé elveszettnek tűnsz, segíthetek? – Lelkes mosolyomat azzal tetézem, hogy felé nyújtom a cicafánkos zacskót és még vidáman meg is zörgetem, hátha ettől több kedve lesz. – Fánkot?


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#46 2018. 08. 14. - 20h53

Árnyék gárda
Kamikazi
Újonc
Kamikazi
...
Üzenetek: 44

Miranda

A folyosóra menekültem, remélve, hogy itt már nem fogok kiríkitani a tömegből. Éreztem valamit a talpam alatt, majd mikor fölkaptam és végigpásztáztam, kicsit lesokkoltam, majd a zsebembe gyűrtem az aprócska papírfecnit. Egyszer csak azon kapom magam, hogy egy sötét hajú srác lép elém, hatalmas vigyorral a száján , majd egy cica fánkos zacsit zörget meg előttem. Kapás! A várva várt kérdés elhangzott. Viszont, most a fánkkal fingom sincs, hogy mit tegyek. Persze minden porcikám kívánja, meg utoljára csak Gilberttel kajoltunk, a nap másik felében, szóval már ölni tudnék azokért a fánkocskákért, de idegentől nem igen illik elfogadni hasonló nyalánkságokat. Vagy igen?... Végül is azért zörög itt nekem, hogy vegyek már egy francos péksütit. Szóval nem lesz belőle semmi bajom, ugye?
-Szió! Valójában újonc vagyok, és csak nézelődni jöttem... Amúgy folyik itt még tanítás, mert a vártnál több diák van itt, én marha meg azt gondoltam, hogy most már csak a vadb*rom veszi fel az egyenruci... Úgy látszik tévedtem - mosolyodok el én is, majd veszek egy finomságot amit még mindig előttem zörgetett. Végig mérem még a pasast. Egy fejjel magasabb volt nálam, és a sötét hajához rendkívül illett a bájos mosolya és azok a csillogó szemek. Basszus, ez a srác baromi helyes! Vörösre festett arccal még odavágtam egy "Köszi!"-t a fánkokra biccentve, még szélesebb vigyorral a képemen.
- Hát... - Nézek körül, témát keresgélve. Persze, inkább azt kéne megkérnem, hogy nem vezet e körbe, vagy mit tom én, de tuti, hogy hasonló mondat nem fog elhangozni a számból.
- A nevem Miranda. Miranda Silver Smith, elsős - nyújtom oda a kezem, majd egy hatalmasat harapok az újonnan szerzett finomságba.
Megint elvörösödök, akár egy piros alma, ahogy belenézek abba a csillámló szempárba. Csak most fedeztem fel, hogy nem is fekete, hanem sötét barna a szeme. Álló nap eltudnám bámulni, de nem szeretném, hogy hülyének nézzen amiatt, mert az arcát fürkészem, szóval inkább elfordítom a tekintetem. Megkérdezzem? Ne kérdezzem? Vajon igent mondana? Körbevezetne? Egy ilyen dögös srác? Álmodozz csak kicsi lány. Bár meg kell hagyni, hogy szíves örömest beletúrnék a sérójába, amihez nekem tuti, hogy lábujjhegy kéne állnom, vagy úgy feszegetném a karom, mint egy gyogyós. Na jó, én tiszta hülye vagyok, de na.

Utolsó módosítás: Kamikazi (2018. 08. 14. - 20h55)


https://i.imgur.com/qB49qh3.png

Kijelentkezve

#47 2018. 08. 14. - 20h57

Abszint gárda
Appuru
Legyőzött egy tyúkot
Appuru
...
Üzenetek: 769

Hali!

Helen

-Álmodsz? - ajkam is elnyílik váratlan válaszán. Igazából nem is tudom, mire számítottam. Leginkább semmire. Aztán, ahogy folytatja szemeim együttérzéssel megtelve figyelik a rémült fiút. Igazán nem tudom, miyen is ez, de valahol.. valahol azt hiszem megértem. Mindenkinek kell egy zug, egy kis hely, ahol csak ő van, képes mindent és mindenkit kizárni.
-Én... - kezdenék bele, de elrohan.
Csak ülök, nézve a fiú hűlt helyét, és becsukom szám. Lehet mégis  beparázott Tőlem? Félszegen pillantgatok körbe, remélem senki sem látta. Komótosan felkelek és összeszedem a gyűrűket, a kis jegemet. Megpaskolom fenekem, leporolva róla a padló koszát. Már indulnék el, ám meglátom Ryan táskáját. Ördögi vigyor ül ki arcomra, körbepillantok. A közelben sehol egy lélek. Akik már itt lézengenek, azok elég távol vannak ahhoz, fel se tűnjön a korábbi kis közjáték. Vállamra kapom saját táskám, Ryanét pedig kézbe fogom. A bejárati ajtó felé indulok meg, ám utolsó pillantban inkább az ajtóhoz legközelebbi könyvesoszlop mögé bújva várom, visszatérjen a kismadaram.
Nem telik bele sokidő, loholva visszaérkezik a fiú. Óvatosan mögé kerülve kivárom a megfelelő pillanatot.
-Ezt keresed? - kocogtatom meg vállát - Á-á - húzom vissza magamhoz ígéretének zálogát- Meg kell ígérned - emelem fel jobb mutatóujjam - hogy eljössz velem erre a délutáni detektívklubba - kisujjamat felé görbítve várom, létrejöjjön az a bizonyos szent és megszeghetetlen kisujj eskü - Ígérd meg!


https://orig00.deviantart.net/418d/f/2018/188/0/3/01_by_chykai-dcgj0u6.png

Kijelentkezve

#48 2018. 08. 14. - 21h46

Árnyék gárda
Sigrún
Jamon barátja
Sigrún
...
Üzenetek: 14 618

Mellesleg, csodálatosan nézel ki Kyara. Komolyan, koronázatlan királynője vagy ennek a színnek :'D

Rae

Meglepetten pislogok párat, ugyan a mosolyom nem fogyatkozik meg, még egy fikarcnyira sem. Újonc, aki nézelődni jött? Akkor már beiratkozott, vagy pedig csak nézelődik? Oh, hát szerintem inkább csak zavarban van, de ez csoda? Még én is zavarban vagyok, pedig itt vagyok már pár hete. Viszont, hamar meg is válaszolja kérdésem, így gond letudva még mielőtt túlzottan is szélnek ereszteném fantáziámat, annak sosincs jó vége.
- Hát... - vakarom meg a fejem kissé félszegen csatlakozva a gondolathoz. - Én nem lepődnék meg annyira, hogy tanítási időben tele van a suli. Sőt, inkább azon lepődnék meg, ha nem lenne. - Elmélázva sóhajtok egyet, amolyan hümmögve, kissé megrázom a fejem, ahogy tovább gondolom a kelleténél az egész felvázolt szituációt. - Sőt. Ha egyszer bejönnék, és a suli még ilyenkor is üres lenne, akkor arra gondolnék, hogy tuti szombat vagy pedig vasárnap van.
Elégedett bólintással zárom a monológot, majd széles mosollyal nyugtázom, hogy végül vesz egy fánkot. Mondom én, hogy mindenki napja csak jobb lesz tőle. Lehet, hogy így kellene kezdenem, ez mennyire menő lenne!
- Szió~ Miranda - rázok vele kezet, de szerintem az ő fogása erősebb, mint az enyém. - Én Ashley Rae Winter vagyok, szintén elsős. Csak nem annyira, mint te! - Ahogy kimondom rájövök, hogy ez nem pont helyes megállapítás. - Oh, várj. Nem! Ugyanannyira, csak nekem van helyzeti előnyöm, szóval ne akarj velem bújócskázni, mert verhetetlen vagyok hazai pályán - húzom ki magam elégedetten. Hátha elhiszi, na. Mellesleg csapnivalóan bújócskázom, mivel bárhol képes vagyok elszundítani. Nem magyarázom. Rakja össze mindenki.
- Nyugi - kuncogom el magam bájosan, ahogy értetlen arckifejezését meglátom. - Csak viccelek. De ha gondolod, majd az egyik szünetben szívesen körbevezetlek, ha esetleg nem bánod. Viszont az egyenruha miatt lehet megpiszkálnak majd a tanárok - nézek rajta végig szemlélődve, akkor veszem észre, hogy vöröslő arccal pislog felém. Kissé meg is illetődöm, ezért visszavörösödöm. Én igazán nem akartam megbámulni! Oh, most mit gondolhat rólam, pedig én, nem... Nem! Vagy a hiba rajtam van? - Van valami rajtam? - nyúlok arcomhoz ijedten, hogy egy gyors csekkolást tartsak. Ekkor jut eszembe jóval előbbi gondolatom, hogy mi van akkor, ha Vincent is azért távolodott el, mert büdös vagyok. De én nem érzek semmit, szóval ez kész röhej. Csak nem. - Mellesleg nemsokára csöngetnek, gyere... Megmutatom a termünket!
Nem szedem a lábamat annyira sietősen, de azért nem akarok utolsó pillanatban beesni. Matekóráról sosem érdemes késni, ezt már többször sikeresen tapasztaltam saját bőrömön, meg amúgy is, jó ha még az előtt talál helyet mielőtt a tanár megérkezik.

Utolsó módosítás: Sigrún (2018. 08. 14. - 21h57)


https://orig00.deviantart.net/3bc0/f/2018/215/1/5/untitled_2_by_chykai-dcj3t5v.png

Kijelentkezve

#49 2018. 08. 15. - 16h03

Abszint gárda
Aysa
A gárda gyalogosa
Aysa
...
Üzenetek: 1 851

Ryan

Egy pillanatra megkönnyebbülök, amikor nem látom a korábbi helyen Helent. Remélhetőleg a táskámat itt hagyta. Nem hinném, hogy utánam hozta volna, mert az emberek sose szoktak ilyesmi szívességet tenni nekem. Épp megindulok a kis beugró felé, azonban ekkor valami megkocogtatja a vállamat, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Riadtan pördülök meg a saját tengelyem körül, azonban Helent pillantom meg. Lentebb vándorol a tekintetem, és a kezeiben a táskámat tartja. Bátortalanul felé nyúlok, azonban a lány elrántja előlem a táskát. Szóval ő mégis olyan, mint a többi ember? Keserűen összeszorítom a számat. Próbálok felkészülni arra, hogy milyen megaláztatást kell elviselnem annak érdekében, hogy vissza kapjam a cuccomat, de ezekre sose lehet igazán felkészülni. Azonban, arra amit mond, nem számítok. Ennyi lenne csak az ára?
– Úgyis benéztem volna – dörmögöm magam elé halkan. A felém tartott kisujjra nézek hosszasan. Ilyet utoljára majdnem tíz évvel ezelőtt csináltam. Végül bátortalanul felemelem a kezem és odatartom én is a kis ujjamat. – Ígérem – mondom suttogva neki. Óvatosan felé nézek. Nem tudom mit kellene a lányról gondolnom. Összezavar. Néha olyan, mint aki bántani akár... Néha meg azt akarja, hogy vele menjek. Talán, ha hangosan is feltenném neki a kérdést, hogy miért ilyen, válaszolna. De nem teszem, túlságosan is tartok a választól, bármi is legyen az.
Amint visszakapom a táskámat, egy tömör elköszönés után ismét a szekrények felé megyek és ott összeszedem a szükséges dolgokat, majd a tantermek felé veszem az irányt. A délelőtt gyorsan eltelik, és mire észbe kapok, már az ebédes szünet kezdődik. Lerakom a táskát a szekrényemben – tanulva a korábbi esetből–, majd az ebédlő felé veszem az irányt. Kiválasztom az én kis árnyékos sarkomat, ahol mindig egyedül szoktam ülni, majd csendes magányomban neki is látok elkölteni a kimondhatatlan nevű ebédet. Talán valami francia lehet... De amíg finom, addig nem is olyan fontos a neve, azt hiszem.


https://i.imgur.com/F7UrVAR.gif

Bejelentkezve

#50 2018. 08. 15. - 17h23

Árnyék gárda
Kyara
Farkasok barátja
Kyara
...
Üzenetek: 8 963

Vincu

- Na, szerinted melyik a szebb? Ez vagy ez legyen? - mutogatja nekem Annabelle a rózsaszín körömlakkjait. Ő a padomon foglal helyet, míg én normális diák módjára a székemen terpeszkedem. Én hiába mondtam neki, hogy dehát a másodikosoknak is órájuk van, méghozzá etika..azaz összefoglalva menjen szépen órára, ő csak azért is ragaszkodott ahhoz, hogy óra kezdetéig, azaz még 4 percig rajtam csüngjön. Szokásomhoz híven most is az ablak felőli részt foglalom be olyan középtájt mert az a legjobb hely. Látsz mindent, de annyira mégsem vagy szem előtt, köszönhetően egy bazinagy páfránynak vagy minek, amivel minden egyes nap farkasszemet nézek. Törivel kezdünk, a töri meg nem olyan rossz...Ms. Collins kifejezetten csinosnak számít a női tanárok közül, szóval ha rámosolyogsz, szerintem már nyert ügyed van. Vagyis nekem eddig bevállt, szóval biztos van alapja a dolognak.
- Vincent, hallassz? Melyik a szebb szerinted? Ez..vagy ez? - megint az orrom elé dugdossa a szerintem teljesen egyforma rózsaszín lakkjait. De tényleg..ezt muszáj most csinálnia?
-Passz. Mindkettő ugyanannyira szép. Túl sok különbséget nem nagyon látok, Baba. - dünnyögöm közönyösen.
- Mi az, hogy nem látod a különbséget? Ez itt púderrózsaszín, ez pedig itt babarózsaszín. Látod? A kettő miért lenne ugyanolyan? De válaszoolj már, Vinii!
- Jó, akkor legyen az. - bökök a bal kezében lévőre, csak hagyjon ezzel békén.
- Ahh, a babarózsaszín. Remek választás. - mosolyog rám. - Amúgy én is azt választottam volna, csak gondoltam kikérem a te véleményedet is. Hiszen tudod, hogy mennyire fontosak azok nekem. - duruzsolja. Ujjait könnyedén simítja vállaimra és hopp, már is az ölembe csusszan. Kezeim automatikusan simulnak csípője köré, míg ő a tarkómnál a hajamat babrálja. Amit bírok a csajban, az az, hogy nem egy szemérmetes kis fruska. Nem nagyon zavarja, ha nyíltan taperolom le, szóval most se akad ki, mikor a gömbölyded fenekén pihentetem a kezeimet és néha rá is markolok.
Még egy darabig elpismogunk ilyen kis apróságokon. Rákérdez a szüleimre, én ugyanez vissza. A szokásos köröket futjuk. Elmeséli, hogy leárazások vannak az egyik plázában és lehet, betoppan délután pár barátnőjével karöltve, hogy kihasználhassák ezt a remek lehetőséget. Mondjuk nem mintha a pénztárcája miatt rá lenne szorulva az olcsóbb cuccokra, de gondolom ez valami tudatalatti vonzalom lehet a csajok és a leárazás között.
Aztán már megy is, mert a csini tanárnő pont ebben a pillanatban toppan be. A többiek is abbahagyják, amivel épp foglalatoskodnak  Még futólag kaptam egy csókot is tőle, de ha történetesen épp nem órán lennénk, akkor ebből biztos több is lenne, mint szimpla csókocska. Valamit tutira akar, azért van ennyire rám kattanva. És őszintén? Nem is bánom. Míg nem akar komolyabbat tervezgetni...párkapcsolat meg ilyesmi, hanem csak szimpla alkalmakban gondolkozik, addig én kapható vagyok erre.
Az óra nem volt rossz, bár azt se tudom, hogy miről is volt szó. Sokkal jobban lekötött a chatelés meg a többi, ahogy aztán a többi órán is. Hamar ebédidő lesz, én pedig már nagyon éhes vagyok. Az a reggeli se volt éppen laktató, na meg mindig csak kutyafuttában eszek valamit. Kaját meg sosem hozok. Az az egy szem fánkocska se váltotta meg a világot, viszont meg kell hagyni, rég ettem ennyire finomat, ami ennyire jól esett. Vagy csak a gazdája miatt éreztem annak? Ki tudja. És tessék már megint az a kölyök jár a fejemben.
Gyorsan el is hessegetem még a gondolatát is, mielőtt olyasmiről fantáziálgatnék, amibe még így távolról is belepirulna...pedig egy bizonyos arckifejezésre most nagyon is kíváncsi lennék. A képzelgésemre ajkamba harapok s úgy megyek le ebédelni. Hmm. Buffet Froid...francia kaja. Vagyis nem igazán, csak szeretik flancosan feltűntetni még az egyszerű hidegtálat is. Elveszek egy lapos tálat és a svédasztalhoz sétálok, ahol már javában ki vannak pakolva kisebb tálcákon a különféle hidegtálak. Felgöngyölt bécsi sonkák, fürj és normál tojások szépen felszeletelve, friss zöldségek, paradicsom meg paprika, saláta...ki mit akar. Körbejárom az asztalt, hogy válogassak a nekem tetsző kaják közül, de aztán úgy döntök, nem fogok én itt vacakolni. Visszateszem a tálat és helyette az egyik tálcát kapom fel az asztalról. Ezen is van minden bőven...rántott karaj, valami szósz meg bőséges vegyes saláta. Sőt, még kis zöldség virágok is vannak rajta.
Az asztalválasztásnál már nem tökölök ennyit. A kis Ryan túl magányos ott egymagában hátul, úgyhogy leszek vele annyira kedves, hogy helyet foglalok mellette és gondoskodom arról, hogy élvezzük egymás társaságát.
- Szevasz. Mizu, Ryan? - ülök le mellé és a tálat szépen magam elé helyezem. Megdörzsölöm a tenyerem a sok finomság láttán, de azért van itt még valami:
- Ohh, de faragatlan vagyok. Ugye nem gond, hogy melléd ültem, kicsi Ryan? - kérdem némi gúnnyal a hangomban, hogy érezze mit kell válaszolnia. Ha baj, ha nem..én ezt a helyet néztem ki magamnak. Szóval szépen itt maradok, és ő is, ha nem akar a megszokottnál is nagyobb bajt.


Kijelentkezve

Oldalak : 1 2 3