Ismerd meg az Eldarya fantasztikus világát!

Ismerkedj meg Eldarya lakóival és familiárisaival! Kalandban és romantikában lehet részed ebben a fantasztikus világban, ahol a történeted és a kapcsolataid a döntéseidhez igazodnak.

Oldalak : 1 2 3 4 5

#26 2018. 07. 31. - 23h51

Obszidián gárda
ThePscyho
Legyőzte a Dahut
ThePscyho
...
Üzenetek: 2 780

https://i.imgur.com/YDwxGqG.png

Otto beszéde után inkább szemügyre vettem a megmaradottakat. Kész röhej, de azt hiszem a többség nő, ami azért na, szégyen a nememre nézve. Hol vannak ilyenkor a bátor férfiak, akik kiállnak a nagy, csúnya sárkányok ellen? Valahogy boldogabb lennék, ha többet látnák belőlük.
A másik dolog pedig, hogy míg én nem gondoltam, bármilyen kérdést is fel kéne tennem, elvégre úgyis meg fogunk tudni mindent, amire szükségünk lesz, más ezt szükségesnek érezte. A kérdés a gyülekező helyét illette, a válaszadás joga pedig Ottot. Nem mondom, az érdeklődés jogos, bár én valószínűleg, ahogy azt terveztem is, csak csendben meghúzódnék, majd követném a többieket. Ilyen egyszerű. Persze nem árt, ha a többiek közül valaki tudja, ugyebár.
Míg Otto válaszol, én tovább járatom a szemem a többieken. Az első, akin megakad egy magas, robusztus, vörös hajú nő. Elég valószínű, hogy fölém magasodna, én pedig eltűnnék az árnyékában. Vicces, ez mégis szimpatikussá teszi. Bár lehet a sebhely az oka, ami átszeli bal szemét. Úgy tűnik hasonló élményeink lehettek, ő csupán nem volt olyan gyors. Nem mintha nekem sokon múlt volna, hogy a szemem bánja. Ettől függetlenül mégis ő belőle láttam áradni a legtöbb erőt, a sebhelyek csak biztosítottak, hogy ő bizony már járt csatában, és nem egy zöldfülű, aki azt se tudja mit csinál. Ő egy olyan alak, aki talán visszaadja a reményen, és talán, de csak talán nem tényleg egyszerű sárkány kajaként végezzük majd.
De a szemem tovább siklik, szépen felmérve az arcokat. A következő pedig, akin megállapodik… Most jól láttam, hogy az a srác egy puszit dobott felém? Csak értetlenül meredek rá, és egy ehhez mért hitetlenkedő mosoly kúszik az arcomra. A barátom egy igazi szépfiú, olyannak tűnik, aki igenis felkészül, mielőtt kilép az ajtón. Vöröses haja leköröz jó pár nőt, na meg tele van ékszerekkel. Dehogy ilyenkor, mikor épp bólogatunk a halálos ítéletünkön, is csak ilyesmin jár az esze? Igazi élvezethajhász lehet. De leemelem róla a tekintetem. Sajnos ennyitől még nem olvadok tócsává.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/09/468wtnv3.jpg

Kijelentkezve

#27 2018. 08. 01. - 00h54

Árnyék gárda
Shaylee
Legyőzte a Dahut
Shaylee
...
Üzenetek: 2 901

https://i.imgur.com/mT8BoFf.png


Ahogy várom, hogy kitisztuljon egy kicsit a kép és Otto válaszoljon a kérdésekre hagytam , hogy a szemeim felmérjék lehetséges csapattársaimat.
Egy igen fiatalnak tűnő, fekete hajú srác nagyon bátor lehet, ha itt maradt, talán ő a legfiatalabb a teremben. Egy magas, szemmel láthatóan izmos, vörös hajú nő aki egy lovagra emlékeztetett, a vörös hajú gnome lány, aki nagyjából velem egykorú lehet. "Legalább lesz bennünk valami közös." Egy újabb vörös hajú, csak ezúttal egy férfi aki éppen a termet pásztázza majd szeme megakad egy fekete hajú srácon és puszit dob neki. Te jó ég ezek flörtölnek? Elpirultam és elkaptam a tekintetem nem zavarok be semmilyen szinten a meghitt pillanatba. Azt hiszem ez egy igazán....különleges csapat lesz. Nem is tudom, hogy-van e köztük tiszta-vérű elf. Ami érdekes arra nézve, hogy ők legendásan bátrak kellene, hogy legyenek. Ahogy befejeztem a nézelődést szomorúan vettem tudomásul, hogy senki se maradt akit ismertem volna. Nem lesz egyszerű összeszokni, persze alkalmazkodó vagyok. Vagyis hát az is tudok lenni...Na de hozzám alkalmazkodni nem lesz könnyű, ahogy a barátaim is szokták mondani. Nos...nekik nem is kell majd jelek szerint. Elkapok egy tincset a hajamból és szórakozottan elkezdek vele játszani, amíg Otto nem felel a kérdésekre.
"Hiszen az ő hangját aztán mérföldekre innen is meghallanám." Kuncogok magamban, talán ő az egyetlen törp férfi, akit tisztelek.

A hajam fürkészése közben észre vettem egy röredezett hajszálat. Mondtam már, hogy milyen nehéz az ápolt, szép hajat megtartani manapság?
Levettem a toll formájú aranyhajtűt a hajamból és levágtam vele a szemtelen hajvéget, amikor végre meghallottam Otto valaszait.

Utolsó módosítás: Shaylee (2018. 08. 01. - 01h20)


https://i.imgur.com/yY66IdE.gif

Kijelentkezve

#28 2018. 08. 01. - 09h02

Abszint gárda
Wolfy-kaichou
Legyőzte a Boobrit
Wolfy-kaichou
...
Üzenetek: 20 349

https://i.imgur.com/CzU4mNF.png?1


Újra és újra végigpásztáztam a tekintetem a teremben maradtakon. Kezdtem kételkedni abban, hogy a tervem működni fog, de ez volt az egyetlen esélyünk. Kérdésből sem volt sok, olyan, amire válaszolni is érdemes, még kevesebb.
- Az Északi Kapu előtt, a városfalon kívül lesz a gyülekező, a késést zsold és egyéb juttatások megvonásával honoráljuk. Oszolj! - zártam le végül a tájékoztatást. Kicsit gyengének éreztem magam és azok a gondolatok, a többiek felé érzett gyűlölet újból előtört az elmémben. A szobámba érve lerogytam az ágyra. Tudni szerettem volna, hogy mi történt velem, de képtelen voltam rájönni. Abban biztos voltam, hogy ahhoz a varázslatomhoz volt köze, amit az ellen a sárkány ellen bevetettem. Eljutottam arra a pontra, hogy képtelen legyek továbbra is vizsgálni a dolgot egyedül, ám nem ismertem senkit se, akiben megbíztam volna ennyire, hogy belevonjam.

https://i.imgur.com/yJR4zkO.png?1


Csendesen hallgattam a sárkány válaszát. Ezek szerint senki se beszél az esetről, így nehéz lesz rájöjjek a titkára. A másik sziget védelméről még nem hallottam, ez felkeltette az érdeklődésem.
- Mit tudsz azokról? Mert nincs kijátszhatatlan védelem. Ha meglesz a gyenge pontja, tudnánk őket is megfigyelni - arról a hátsó szándékomról, miszerint utána elfoglalni azt a szigetet, sokkal egyszerűbb is lenne, esetleg lerombolni az egészet, nem beszéltem, akkor nem hiszem, hogy kaptam volna bármilyen választ is. Ránéztem a gömbre, Otto az előbb lépett le, mostanság még furcsább a viselkedése, egyre gyakrabban kerüli a többieket is. Mintha valami nem stimmelne a fejével. Kár, hogy nem lehet szóra bírni őt sehogy, pedig igencsak hasznos lenne. Visszanéztem Lydiára.
- Majd én kérdezgetem - jegyeztem meg végül.


Wolfy's Wanted                             Miiko-s ajándékképet!                             Shop & Wolfy
https://i.imgur.com/ZHum5HQ.png

Kijelentkezve

#29 2018. 08. 01. - 09h50

Árnyék gárda
Michonne
Titokzatos múzsa
Michonne
...
Üzenetek: 4 375

https://i.imgur.com/QJt94V3.png

Na, mi az? Kéreted magad? Ó, tévedsz, nagyon tévedsz, ha egy ilyen mosoly után azt hiszed lerázol.
Fél füllel figyeltem  és hallottam a zsold megvonást. Azért az egy fontos tényező egy magára adó férfi életében. Nem lenne jó elkésni.
- Oszolj! - hallatszik, majd elkezd mindenki felágaskodni. Haha...szóval khm.
Elindultam a kiszemelt áldozat felé. A csípőm ringott ide oda. Valamennyire zavart, de ilyenkor mindig előjött a nőies énem. De ledermedtem. Egy nőt könnyű leszólítani. Egy kis dumával bármire rávehetőek. Fűt-fát ígérsz és a tiéd minden. Na, de egy pasinál...? Mi mások vagyunk. Először is rajta úgy látszik, hogy a nőket kedveli, de ez lehet álca, hiszen, ha nem akarja, hogy ezt más lássa rajta, elrejti. Inkább fekete ruha jellemzi, ami megy a hajszínéhez. Álca volna? Nos, mindegy. Valamit ki kell találnom.
- Üdv! - lépek oda. - A'Cahisse Annarol vagyok. Gondolom jobban meg kell ismernünk a másikat tekintve, hogy együtt fogunk harcolni élet és halál között. - fejeztem be a monológot. - A te neved mi lenne? - fürkésztem az arcvonásait. Az a seb, csak még karakteresebbé teszi arcát és egész lényét. Sokat látott harcos volna, aki közel került a halálhoz? Ez izgató. De a ruhái nem harcos ruhák. Inkább mondanám valamilyen kém holminak. Visszaemeltem tekintetem, mert jó ideje pásztáztam egyéb helyeken, szóval ne legyek már annyira feltűnő.
Közbe lökdöstek a kifelé menetelők, különösen az a morcos fehér hajú nő, aki előbb a teremben volt mint én. Mi baja lehet? Biztos féltékeny, mert rá senki nem tapadt.
Bölcsebb lenne nem az ajtónyílásban állnom, így félreálltam.

Utolsó módosítás: Michonne (2018. 08. 01. - 09h51)


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/24/402michonne_banner_01.gif

Kijelentkezve

#30 2018. 08. 01. - 11h13

Obszidián gárda
ThePscyho
Legyőzte a Dahut
ThePscyho
...
Üzenetek: 2 780

https://i.imgur.com/YDwxGqG.png

Közben kiderül a gyülekező helye, és láss csodát, már az első napon a zsoldunkkal fenyegetnek. Na ez igazán mesés. Persze mit is várjon az ember?
Az oszolj felszólítás után meg már indulnék is, nehogy a zsoldom bánja ugyebár, mikor észreveszem, hogy az előbbi szépfiú egyenesen felém tart. De még hogy. A csípője úgy ring, mint valami lánynak, bár az arca valamelyest magabiztos. Még ha látom is átsuhanni rajta a kétely apró jeleit nem tart sokáig. Bemutatkozik. Még a neve is úgy hat, mintha valami ritka ékszer lenne egy messzi vidékről. Egzotikus, és értékes. És ha már ékszerek, a rajta függő darabokat egy vagyonért tudnám tovább adni, még akkor is, ha a valóságban nem érnek annyit. Bár a többség tényleg drágának tűnik. Könnyű lenne elcsenni róla egyet, és az érdeklődését tekintve könnyedén kivitelezhetném anélkül, hogy észrevenné. De nem fogom meglopni. Már jó pár éve annak, hogy utoljára zsevtolvajlásból éltem. Igaz, megeshet, hogy azóta sokkal csúnyább munkáim akadtak. De ilyen az élet.
- Zean vagyok - viszonzom a bemutatkozást, majd megcsóválom a fejem. - És illik a másik szemébe, nem pedig egyéb testrészeit nézni, mikor bemutatkozik - világosítom fel, nagyjából akkor mikor tekintete újra az arcomra kalandozik. De igazából csak vigyorgok az egészen. Nem jövök zavarba, az ilyesmin már rég túl vagyok. Ha egy vöröslámpás negyedbe születsz, a szégyenlősködés nem nagyon fogalom többé.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/09/468wtnv3.jpg

Kijelentkezve

#31 2018. 08. 01. - 11h29

Árnyék gárda
Helion
A gárda tüzére
Lutte
...
Üzenetek: 4 026

https://i.imgur.com/nrNEXk3.png


-...a késést zsold és egyéb juttatások megvonásával honoráljuk.
Egy pillanatra ledermedtem. Azt hiszem, én fogok elsőnek odaérni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kevesebb pénzt kapjak a megszokottnál. Nem magam miatt - össze tudtam volna lopni a betevő falatot, ha szükségem lett volna rá. A székek fájdalmasan felcsikordultak, ahogy a teremben összegyűltek felálltak, majd mindenki a kijárat felé kezdett masírozni. Alig észrevehetően jobban megnéztem a mellettem ülő lányt, ahogy gyors mozdulatokkal megkerült, és elsietett mellettem. Alacsonyabb, mint én, hosszú, barna haja összefonva lengedezett jobbra-balra lépései ütemére. Valahová nagyon sietett. Talán csak komolyabban vette a zsold megvonását, mint én? De ő sem jutott ki könnyen a teremből, mert a tömeg egyszerűen megtorpant a díszes ajtóban, és csak nagyon lassan haladt a sor. Ingerülten próbáltam kideríteni, mégis ki tartja fel az embereket, ekkor pillantottam meg egy vörös hajú, ékszerekkel tarkított férfit, aki félreérthetetlen testbeszéddel igyekszik beszédbe elegyedni a Sebhelyessel. Szerencsére egy nő hamarabb megunta az útonállást, és erőteljes mozdulatokkal félreállította a férfit. Végre megindultak az emberek. Azt már nem hallottam, hogy a két jómadár mit beszélt tovább, mert egyenesen a hálókörletek felé vettem az utamat, hogy azt a minimális mennyiségű személyes holmimat is elpakolhassam az útra. Úgy hallottam a mögöttem jövő léptekből, hogy mások is először a csomagjuk elkészítésére gondoltak, de nem fordultam hátra, hogy megnézzem, kik azok. Úgy sem ismertem még őket, de ha vállvetve kell majd harcolnunk, akkor előbb utóbb muszáj lesz beszédbe elegyednem velük.
Olyan rossz érzésem támadt, de lehet, hogy csak a kinti nyomasztó idő tette. Csak remélni tudtam, hogy nem egyenesen a vesztünkbe rohanunk, és hogy néhányan hazatérnek majd a hadjáratot követően.


http://www.kepfeltolto.eu/images/2018/05/16/lutte_banner_02.gif

Kijelentkezve

#32 2018. 08. 01. - 11h41

Obszidián gárda
Lyah
A gárda járőre
Lyah
...
Üzenetek: 6 818

https://i.imgur.com/vN2NR3j.png?1

Válaszként egy félig horkantás, félig nevetésszerű hangot hallatok, ami mellé egy gúnyos mosoly kúszik az arcomra.
- Legyen ez az első, tényleges árulásom? - Egy ideig ízlelgetem a dolgot, tovább simogatva a gömböcskét. Gondolataim valahol messze járnak, a köd borította szigeten, ami hemzseg a sárkányoktól. A hegyes fekete sziklák közt, bátyám palotájának termeiben.
- Talán... ketten meg tudnánk csinálni. Talán nem. Rengeteg mágusunk dolgozott a védelmen, nem lesz könynű menet átcsusszanni rajta. És ha nem vagyunk elég óvatosak, kiszúrják a próbálkozásunkat. Ámde... - mosolyom egyre torzabbá válik. -...szeretem a szerencsejátékot.
Berry, a hermelin, errre felébred és leugrik a nyakamból, közelebb merészkedik Bäyhez, óvatosan szimatolni kezdi a nő ruháját.
- Kedvel téged - állapítom meg. Az állatok pedig gyakran a gazdáik tükrei. Így hát én is, ugye ezt akarod mondani? Tudom, hogy nem fogom elutasítani a segítséget. Nagy döntés áll előttem, de már kezd elbillenni a mérleg.
- Hehh! Beszélnél Leorannal? Ha sikerül eljutnunk odáig... Ó, azt látnom kell! - Nevethetnékemet leküzdöm, ahogy elképzelem a jelenetet, pedig semmi komolytalanság nincsen ebben. Tudom, hogy előbb-utóbb szükségszerűvé válik, hogy valaki tárgyaljon vele. Csakhogy ismerem őt, és tudom, ez mennyire nem lesz könnyű.
Viszont ez még messze lesz, egyelőre más kérdéseken jár az agyam. Felkelek a székből, megigazítom szoknyámat, BErryt pedig egy könnyed mozdulattal felkapom és visszaültetem a vállamra.
- Ezért jöttél csupán, vagy van még valami?
https://i.imgur.com/qoWhNHF.png

Kijelentkezve

#33 2018. 08. 01. - 11h52

Abszint gárda
piroskaseres
Manók cinkosa
piroskaseres
...
Üzenetek: 7 439

https://i.imgur.com/5bkerTl.png

Kérdésemre nemsokára választ is kaptam. Északi Kapu.. az elég kívül van. Ráadásul már megvonás is jár, ha késik valaki. Megcsóválom a fejem. Mégis milyen lelkesítés ez? Már az oszolj is elhangzott, de én még nem mozdultam helyemről. Minek, hiszen most is rengetegen állnak az ajtóban. Nincs kedvem a tömegben állni. Úgy nézem, miután ritkult az ember/lény áradat, egy vörös hajú, ékszerekkel teli fiú beszélget egy fekete hajú, sebhelyes arcú fiúval. ÉS ezt pont az ajtóban. Nevetnem kell. Sóhajtok egyet, majd ellököm magam a faltól. Nem ártana összepakolni a holmimat. Aztán enni valamit és menni a gyülekező helyre. Nincs szükségem megvonásokra. Elhaladva mellettük végig futtatom a szemeimet mindkettőjükön, aztán kilépek az ajtón, és elnyel a folyosó. Lassan haladok, nem akarom beérni az előbb kisietett személyeket.


Szerepjátékhoz keresek érdeklődőket ^^
http://kepkezelo.com/images/mtaeyownnykm7ypta5yy.gif

Kijelentkezve

#34 2018. 08. 01. - 13h12

Árnyék gárda
Michonne
Titokzatos múzsa
Michonne
...
Üzenetek: 4 375

https://i.imgur.com/QJt94V3.png


- Illik hozzád. - jegyzem meg, majd széles vigyorra húzom a szám. - Íj kegyetlen vagy rögtön velem? Én csak kerestem valami gyenge pontot, hátha később a csatába jól jönne a tudás. - mondom ártatlan tekintettel, miközben még mindig vigyorgok. Elsuhannak mellettünk az arcok, ki furcsán nézz minket, ki fittyet hány az egészre, vagy pironkodva odébb áll. Istenem, veletek is ugyan úgy beszélnem kell majd.
- Van valami programod mielőtt elindul a kis csapat? - kérdezem, miközben ékszereimmel játszadozom. Feltűnt, hogy azért szemezget velük. Nem barátocskám, ezek senki mást nem illetnek csak engem. Az életem árán, de velem maradnak.
Miközben a válaszára vártam kisuhantam a folyosóra ott bevárva, mivel már csak mi ketten voltunk a teremben. Az egy kicsit zavaró volt számomra. Kíváncsi lettem volna szakosodott-e valamilyen mágia irányába. Talán, ha mutatok neki valamit akkor Ő is elárulja. Beizzítottam a kezem, majd elmormoltam egy varázsigét minek hatására kisebb lángok jelentek meg ujjperceim végén, majd amilyen gyorsan jöttek el is tűntek, némi füstöt hagyja a levegőben. Megszimatoltam, olyan volt akár a sült csirke illata. A gyomrom hangosan megkordult. Pedig a reggeli elég kiadós és finom volt, de nem ehetek többet, vigyáznom kell magamra. Főleg az ország járása közben kemény koplalások elé fogunk nézni. Itt az ideje elkezdeni.

https://i.imgur.com/DGY7wJ0.png


Kifelé menet jól odébb taszítottam azt a félkegyelműt. Ilyenkor udvarolni valakinek, hihetetlen számomra. Ugyan én nem voltam férfival eddig, mindig is a harc volt az életem, nem bántam. Kéne is az ember lányának egy ilyen szoknyapecér, akinek minden percben mások jár az esze.
Gyorsan a szobámba siettem. Mivel kevés holmim volt a pakolás viszonylag hamar lecsengett. Mikor leültem anyám levelét megírni, hát az nehezebben ment, mint csatlakozni a Táncosokhoz. Hogyan tudnám megfogalmazni, hogy az életemet kockáztatva járom majd az országot sárkányok után kutatva? De talán, még ha féltene is, büszke lehetne rám. Tudta nagyon jól, hogy gyerekkori álmom valósult meg ezzel, és egy szülő nem lehetne boldogabb, mikor gyermeke is az.
Lekörmöltem ami a fejemből kipattant. Szépen megfogalmazva, íves betűkkel. Végezetül beletettem egy borítékba és biztos ami biztos alapon némi pénzt is becsúsztattam. Nem voltunk szegények, sem gazdagok, a középketagóra hegyét súroltuk, így csak remélni tudtam, hogy majd jól jön számukra és nem küldik vissza. Amúgy sem leszek itt, úgyhogy megértik talán.
Körbepillantottam. Úgy látszik a fontosabb dolgokkal kész vagyok. A levelet magamhoz vettem. A barakk előtt állt egy futár, aki elküldte és hozta a leveleinket. Látszólag épp nem volt mit tennie.
- Elnézést! - szólítottam meg. - El tudnád ezt nekem vinni? - megadtam a falu nevét azon belül a pontos címet. - Ha esetleg küldenek majd valamit vissza félretennéd? Ma napnyugtakor küldetésre indulok és meghatározatlan mikor érek vissza.
- Persze Kisasszony. - bólintott. Átadtam neki a borítékot, majd pár aranytallért is. Hálás volt, bőszen hajolgatott és köszönte.
Visszamentem, mert rájöttem, hogy ma még egy falat sem csúszott le a számon. Pedig éreztem egy enyhe gombócot a torkomban, az energia sajnos elengedhetetlen, így az étkező felé vettem az irányt.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/24/402michonne_banner_01.gif

Kijelentkezve

#35 2018. 08. 01. - 13h51

Obszidián gárda
ThePscyho
Legyőzte a Dahut
ThePscyho
...
Üzenetek: 2 780

https://i.imgur.com/YDwxGqG.png

- A csatában nem az én gyenge pontomra lesz szükséged, hanem az édes kis sárkányokéra, akik megpróbálnak felfalni - mutattam rá, közben szemem sarkából figyeltem, ahogy a többiek távoznak, és persze sorban végigmérnek minket. Ez igazán remek, a terv, hogy a lehető legkésőbbig az arcom se jegyezzék meg már most dugába dőlt. De persze mindegy is már.
A szépfiú következő kérdése, nos, nem mondom, hogy meglepett, és követtem kifelé a teremből, úgyis már csak mi voltunk.
- Összepakolni, és nem veszíteni a zsoldomból - vontam vállat. - Bár nem állítom, hogy túl sok cuccom lenne.
És ez nem kifejezés. Régen se volt sok magán holmim, de mióta idekerültem ez a szám szinte nullára csökkent. A dolgok, amikre szükségem van pedig úgyis mindig nálam vannak. Csak pár ruhát kéne összekapnom.
Hirtelen a barátom halk motyogása üti meg a fülem, a következő pillanatban pedig apró lángnyelvek lobbannak fel az ujján, majd hamarosan ki is alszanak.
- Nocsak, előadás a mágikus irányultságod illetően? - érdeklődök. - Tűz, látványos, az biztos. Fogadni mernék azért választottad, mert illik a hajadhoz - viccelődök vele. - Én a magam részéről jobban szeretem a kevésbé észrevehető dolgokat. Meg egyébként sem vagyok a mágia mestere.
És a trükkjeim, amiket tudok velük sem sárkányok ellen valóak, teszem hozzá magamban. Mondjuk ki, mindegyik emberek ellen van. Apró segítségek rejtőzködéshez, és ha megerőltetem magam bárki torkából kiszorítom a levegőt, hogy megfulladjon. De egy sárkány ellen ezekkel semmire megyek. Orgyilkos vagyok nem táncos. De ezt a többieknek nem kell tudniuk. Neki sem.
- De ha már itt tartunk kíváncsi vagyok - jegyeztem meg. - Mennyire vagy tapasztalt harcban, szépfiú? Hány sárkánnyal néztél már farkasszemet? Csak, hogy tudjam, mégis milyen csapatba csöppentem.
Közben pedig megindulok, tervemhez híven a szobán felé, ha gondolja velem tarthat, ha nem útközben leválik. Nem tudom merre van az ő hálókörlete, vagy mik a tervei indulásig.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/09/468wtnv3.jpg

Kijelentkezve

#36 2018. 08. 01. - 14h55

Árnyék gárda
Shaylee
Legyőzte a Dahut
Shaylee
...
Üzenetek: 2 901

https://i.imgur.com/mT8BoFf.png


Az Északi kapunál lesz a találkozó jegyeztem fel a fejemben a dolgokat. Gondolhattam volna hiszen eléggé célszerű ott összefutni mindenkivel.
Közben elkaptam a mondatot, hogy zsold megvonás a következménye a késésnek. Ezen kicsit elhúztam a számat. Valamiből meg kell majd vennem azt a gyönyörű nyakéket, amit nem rég készítettek el. Szó sem lehet egy másodpercnyi késésről sem!
Ahogy a törp elbocsátott minket azonban, látszott rajta, hogy valami nem stimmel.Biztosan csak a szörnyű gondolat, hogy össz-vissz ennyien maradtunk a feladatra. De majd mind keményen fogunk küzdeni, a lehető legnagyobb dicsőséget kiharcolva...ha végül el is bukunk.
"Be kell valljam eléggé izgatott, hogy egy sárkányt lássak élőben és felmérjem a tudásomat. Na de mit gondolkodok itt?"
Addig gondolkoztam, hogy már mindenki elindult az ajtó felé egy nagy tömeget alkotva az ajtónál, ami egy világos hajú nő ezt meg nem elégeli. Minek siessek? Magasságomnál fogva, csak eltaposnának.
Vártam egy kicsit majd úgy tettem mint aki észre sem veszi a két srácot és utolsóként elillantam a helyszínről.
A szobámba gyorsan összepakoltam ruhákat meg pár elengedhetetlen holmit és fegyvert...meg kristályt. Írtam egy levelet anyának, bár ahogy ráhangolódok egy kicsit már érzem, hogy nincs a közelben. Szóval ő már vadászik.
Még van egy kis időm gyakorolni. Fogtam a cuccaimat és lementem velük a gyakorlópályákra. Egy jó íjásznak sötétben is kell tudnia célba találni.


https://i.imgur.com/yY66IdE.gif

Kijelentkezve

#37 2018. 08. 01. - 15h55

Árnyék gárda
AlfaKirin
Fiatal újonc
AlfaKirin
...
Üzenetek: 13

https://i.imgur.com/eJDcC9x.png


Ahogy Otto megérkezett, csend lett a teremben és mindenki rá szegezte a tekintetét. Megadták a tiszteletet.
Mivel érdekeltek a részletek én is előrébb hajoltam, hogy jobban hallhassam beszédét, de igazából nem lepett meg, amit mondott. Szerintem várható volt, hogy a sárkányok támadásainak száma meg fog növekedni. Már épp ideje volt, hogy tegyünk is ellene valamit. De a csapat önkéntesekből állt, ami meg is látszott, ugyanis az eleje óta rengetegen távoztak a helyszínről, a saját életüket féltve. Egyrészt megértettem, másrészt viszont én kötelességemnek éreztem, hogy csatlakozzak. Mégis csak a Táncosok közé tartoztam. Ez elegendő indok.
Az egyetlen, ami bökte a csőröm, hogy nem ismertem senkit. Biztos voltam benne, hogy senki sem áll ugyan azon a szinten, de a remény meg volt bennem, hogy a jelenlévők közül legalább mindenki kiemelkedik legalább egy dologban, mint én a cselben és a támadások kikerülésében.
A mellettem ülő nő erősnek tűnt. Nem a sebhelyek miatt. ki alapozna ilyesmire? Elég a kisugárzását észrevenni.
A többiek is érdekeltek, így körbetekintettem. Ők is hasonlóan hozzám, nézelődtek és fél füllel hallgatóztak, viszont... Észrevettem, hogy mindenkinek úgy haladt át rajtam a tekintete, mint ha ott se lennék. Ennyire beolvadnék, hogy észre se vesznek? Lehet, hogy meg kéne szólítanom valakit? Ismét a mellettem ülő vörösre néztem. Megszólíthatom? Lehet, de nem most.
Tovább hallgattam hát a beszédet, megtudtam minden információt, amire szükségem volt. Helyszín, részletek. Amint vége is volt, elsőként akartam megrohamozni a kijáratot, de sikeresen elállták az utat. Most komolyan? Nem mintha olyan sok elpakolni valóm lett volna az útra. Csak kajával akartam betárazni. A késés miatti zsoldmegvonás sem érintett. Amíg kapok rendes ételt, addig nem panaszkodom. Magamra sosem költöttem valami sokat. Azért ez nem jelentette azt, hogy el akarok késni. Ezért elhatároztam, hogy az elsők között fogok megjelenni a gyülekező ponton.


https://i.imgur.com/nvMbFv4.png

Kijelentkezve

#38 2018. 08. 01. - 21h10

Árnyék gárda
Michonne
Titokzatos múzsa
Michonne
...
Üzenetek: 4 375

https://i.imgur.com/QJt94V3.png


Megingatom a fejem.
- Félreértettél. Azért érdekelt, ha sarokba szorítanak téged esetleg minket, midet kéne védenem. - Félmosolyt eresztettem felé, majd lassan ballagtam mellette. Lelombozott a programja, de nem firtattam végül is nekem ugyan úgy össze kéne szednem a holmimat, meg persze nem elkésni, de attól, hogy csevegünk kicsit, nem dől össze a világ.
- Kösz. - fogadtam a dicséretet. - Lehet igazad van, igazából mondhatjuk azt, hogy az a mottóm "Tűz ellen tűzzel győzhetsz!". Vagy valami ilyesmi képzelj el valami jót. - elgondolkodtam. Aztán feltettem a kérdésem.
- Szóval te kém vagy vagy voltál? És a szavaidból ítélve talán Sötét mágiád van. Nekem az a másik a Tűz mellett, bár nem sokszor hasznosítottam eddig. - húztam el a számat.
- A harci tapasztalatom érdekel? Nos lassan 2 éve rostokolok itt. Voltak eredményes csatáim a csapatommal, de voltak kevésbé jók. Haltak meg kedves barátaim... de ha jelent valamit számodra egyszer miattam veszett össze egy Novo Drachnis. Hú, hallod mire azokat a fejeket összeugrasztottam szó szerint lement a Nap. Ott nem halt meg senki szerencsére. Szeretem a fegyvereket és többnyire jól bánok velük. Edzek majdnem mindennap, de néha leengedem a fáradt gőzt. - kacsintok rá.
- De holt sárkány számot nem tudok mondani még pontosan sem. Sokszor volt, hogy éjt-nappalá téve vadásztam, máskor meg hetekig semmi dolgom nem volt, szóval összefolytak az események. Másrészt meg mi számít soknak? 20-50-100? Ezek csak számok. A végeredmény a fontos, hogy mi túléljük. - mondtam a vége felé kissé kemény hangnemben. Remélem azért ez nem ijeszti meg, de ha választanom kell mégis csak élnék.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/24/402michonne_banner_01.gif

Kijelentkezve

#39 2018. 08. 01. - 22h13

Árnyék gárda
Shaylee
Legyőzte a Dahut
Shaylee
...
Üzenetek: 2 901

https://i.imgur.com/mT8BoFf.png


Amint végeztem az eddzéssel felkaptam a cuccaim és az ijat. Némán néztem egy darabig a kecses, nagy odafigyeléssel és szakértelemmel készített fegyvert. Egy hármas osztályú sárkány ellen majdnemhogy semmit sem ér, azonban az érzelmi értéke sokkal magasabb annál minthogy ne legyen velem a csatáim során és kitudja? Lehet, hogy sikerül eltaláni egy-egy szemet. Bizonyos távolságból egy szőlőszemet sem esik nehezemre eltalálni. Elmosolyodtam és a tegezzel együtt a vállamra rögzítettem. Izgatottan elindúltam az Északi kapu felé, nehogy elkéssek, bár egy hölgynek mindig illik egy kicsit késnie. Én...nem vagyok igazából hölgy. Én egy táncos vagyok, egy fegyver.
Nem egészen tíz perc múlva már ott is voltam a kapunál. Lehet kicsit hamarabb mint kellett volna mert elsőként értem ki. Megrántottam a vállam és nekidőltem a kapunak a csillagokat kémlelve. Illetve azt a néhányat, amit a sötét felhők nem takartak el. Remélem a mi kis csapatunk is olyan lesz mint az a fényes, makacs csillag, hogy hiába próbál minket elnyerni a sötétség, mi annál erősebbek leszünk és állunk majd ellent. A napok folyamán hiszem, hogy sikerül majd összekovácsolódni.

Utolsó módosítás: Shaylee (2018. 08. 01. - 22h55)


https://i.imgur.com/yY66IdE.gif

Kijelentkezve

#40 2018. 08. 01. - 22h44

Obszidián gárda
ThePscyho
Legyőzte a Dahut
ThePscyho
...
Üzenetek: 2 780

https://i.imgur.com/YDwxGqG.png

- Hm, azt hiszem a sarokba szorítással nem lesz gondom - vonok vállat. - Megeshet, hogy minden mással igen, de azzal nem. Viszont aranyos, hogy ilyeneken gondolkodsz. Kezdek tényleg kíváncsi lenni a közeljövőben esedékes harcokra.
A kém kérdésre felnevetek, nem tehetek róla, majd egy önkénytelenül is veszélyes mosolyt varázsolok az arcomra, és úgy válaszolok:
- Nem, nem vagyok kém - ingatom a fejem. - És sosem voltam. De tény, az éjszakai munkák jobban fekszenek - mondom, majd hozzá teszek egy hazugságot, mielőtt gyanút fogna. - Főként felderítő munkákat végeztem. Ami a mágiám illeti, igen, vannak próbálkozásaim afelé az elem felé, egy másik mellett - helyeslek, majd ki tudja miért, de úgy döntök megosztom vele mi a másik. Sokat nem veszthetek, a végén még kiderül, hogy valami isteni stratéga, és képes lesz hasznosítani valamikor az információt. Tudom, valószínűleg hiú ábrándokat kergetek, de reménykedni szabad. Nem szoktam hamar ítélkezni. - A másik elemem a szél. Ehhez a kettőhöz konyítok kicsit.
Nagyjából ekkor érünk el a szobámhoz, én pedig belépek, de nyitva hagyom az ajtót, és míg pakolok, hallgatom a harci tapasztalatairól szóló beszámolókat. A szobám úgyis kicsi, tökéletes hallom az ajtóból. Unalmas egy hely, nincs benne semmi élet. Persze sosem terveztem belakni. Mire végez a beszámolójával én is kész leszek, és magam mögött visszazárva az ajtót mellé lépek.
- Nem izgatnak kifejezetten a számok - vontam vállat. - Csak arról akartam meggyőződni, hogy nem vagy zöldfülű. Ez valószínűleg dob az én túlélési esélyeimen is. A Novo Drachins-os esettet meg majd észben tartom. Ha látok egyet, rád bízom. És egyébként én végeztem a programom nagy részével. Te mit terveztél indulás előtt?


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/09/468wtnv3.jpg

Kijelentkezve

#41 2018. 08. 02. - 01h25

Árnyék gárda
Helion
A gárda tüzére
Lutte
...
Üzenetek: 4 026

https://i.imgur.com/nrNEXk3.png


Úgy éreztem, mindent elpakoltam, amire egy hosszú út során csak szükségem lehetett. Ezúttal úgy döntöttem, hogy felkötöm a szemfedőmet is, a fekete bőr kellemesen simult a sérült szemhéjamra. Emlékszem, napokig a sebeimet nyalogatva bujkáltam a szülővárosom utcáin, mert egyszerűen nem mertem hazamenni. Féltem, hogy anya és a lányok mit szólnának, ha meglátnának. De végül megtaláltak, és hazavittek. Egy bordélyba. Szomorkásan elmosolyodtam a gondolatra. Biztosan sokan mások születtek még örömlányok házába, de vajon közülük hányan merik otthonuknak nevezni az ilyen helyeket? Néha hiányzik, hogy egyszerű verőember legyek. De az élet kiszámíthatatlan, és semmi izgalom nem lenne benne, ha tudnánk, mit tartogat számunkra a holnap. Ki tudja, lehet, hogy a hivatásomat találtam meg a táncosok között.
A legtöbben talán lementek az udvarra edzeni, én ennek nem éreztem sem szükségét, sem hasznát. Miért fárasztanám ki magam előre, ha harcra kerülne a sor? Aztán gondoltam egyet, tollat és papírt ragadtam. Egy újabb olyan levét megírására készültem, melyet úgysem adnék fel. Lehet, hogy inkább naplót kellene vezetnem?

Mintha csak egy kis óra ütött volna bennem, hogy eljött az idő, letettem a még csöpögő tollat, és a sárga, teleírt lapokkal együtt besüllyesztettem a fiókba. Ahogy kinéztem a hátam mögötti ablakon, arra számítottam, hogy majd gyönyörű narancsos-lilás árnyalatba burkolja az eget a lemenő Nap fénye. De csalódnom kellett, mert ugyan azok a nem túl bizalomgerjesztő szürke fellegek szennyezték a látómezőmet, mint amik egész nap ott voltak. Talán el sem mozdultak igazán. Nem néztem hát tovább a baljós égi jelenséget, felkaptam inkább a csomagomat, és megindultam az Északi Kapu felé. Szinte biztos voltam, hogy én leszek az első. De tévedtem. Egy lány már ott támasztotta a falat, az eget kémlelte. Mintha teljesen gondolataiba lett volna merülve, észre sem vette, hogy közeledem felé. Vajon ő csapattárs? Egy megpihenő vándor? A vállán íj és tegez, lába mellett nagyobb hátizsák, mint amit első látásra elbírna.
-Elnézést, ha zavarok. - szólítom meg, mire rám emeli türkiz szemeit - Ugye te is táncos volnál?


http://www.kepfeltolto.eu/images/2018/05/16/lutte_banner_02.gif

Kijelentkezve

#42 2018. 08. 02. - 07h48

Árnyék gárda
AlfaKirin
Fiatal újonc
AlfaKirin
...
Üzenetek: 13

https://i.imgur.com/eJDcC9x.png

Percekig meg sem mozdultam, csak ültem az ágyam szélén és szótlanul bámultam a semmibe. Tudom, hogy az elme lenyugtatására nem a kopott fal nézése adja a megoldást, de nálam bevált.
Mire visszaértem a szobámba túl sok gondolat zsúfolódott össze a fejemben a jelenlegi helyzetről ahhoz, hogy rögtön a gyülekező pontra siettem volna. Így hát egy kis pihenő mellett döntöttem, bár már rég összepakoltam, az oldalamra csatolt kis táska tartalma bőven elég volt nekem.
Az idő gyorsan telt, én pedig elbambultam, így mikor kinéztem az ablakon és megláttam a kinti fényviszonyokat, már tudtam, nem én leszek az első. Halk sóhaj hagyta el ajkaimat. Ideje volt indulni.
Kiléptem a már hozzám nőtt kis kuckómból, majd bezárva az ajtaját, végighaladtam a kijelölt úton. Vajon mennyi ideig leszünk távol? Ez idő alatt lesz elég időnk összekovácsolódni egy igazi csapattá? Hiába csendesítettem le elmémet ezelőtt, a kérdések ismét egymás után jelentek meg a fejemben. A természet viszont annál csöndesebb volt. Ezt nevezik vihar előtti csendnek? Bármi is legyen az, nem egy egyszerű kirándulásra készültünk.
A kaput pillantottam meg először. Egy új kezdet, de nem csak a sajátom. Egyből két személyt is észrevettem. A nőt, aki mellettem ült a beszéd alatt és egy alacsony, szőke hajú személyt. Már javában beszélgettek, mikor a közelükbe értem.
Talán eljött az ideje az ismerkedésnek?
Összeszedtem minden bátorságomat és végül az első szavak el is hagyták számat.
-Örvendek, Kendra vagyok. Ha minden igaz, egy csapatban leszünk.


https://i.imgur.com/nvMbFv4.png

Kijelentkezve

#43 2018. 08. 02. - 08h54

Abszint gárda
piroskaseres
Manók cinkosa
piroskaseres
...
Üzenetek: 7 439

Csak szólni jöttem, hogy ma a nagyszüleimnél alszom, ezért nem fogok tudni írni holnapig, illetve a jövőhéten elutazok, és hétfőtől péntekig eléggé kétséges az, hogy fel tudok e jönni.


Szerepjátékhoz keresek érdeklődőket ^^
http://kepkezelo.com/images/mtaeyownnykm7ypta5yy.gif

Kijelentkezve

#44 2018. 08. 02. - 10h48

Obszidián gárda
hajni205
Legyőzött egy tyúkot
hajni205
...
Üzenetek: 785

Sziasztok,elnézést,hogy ide írok,de értesíteni szeretném a szerepjátékos társaimat,hogy nem vagyok aktív már 29.-óta.Bocsánat,ma vagy holnap már esetleg tudok írni.


Kérlek,menj rá az adatlapomra!/static/img/forum/smilies/sad.png
https://i.imgur.com/f8R21UF.gif

Kijelentkezve

#45 2018. 08. 02. - 12h36

Árnyék gárda
Shaylee
Legyőzte a Dahut
Shaylee
...
Üzenetek: 2 901

https://i.imgur.com/mT8BoFf.png


Ahogy az egyre sötétebbé váló eget fürkésztem teljesen elvesztem a kis világomban. "Vajon anya jól van? Fogok még vele valaha találkozni? Ő egy hihetetlenül bátor nő, de a bátorság nem húz ki a csávából." Megrázom a fejem  nem szabad ilyenekre gondolnom. Nem vagyok már gyerek, pár teli Hold múlva leszek húsz elég idős ahhoz, hogy elfogadjam a tényeket.
Nem is vettem észre a lépteket a közelemben csak már akkor figyeltem fel a nőre, amikor megszólított.
-Elnézést, ha zavarok.
Ránéztem és láttam, hogy ő bizony az a nő, akit a nagy teremben lovagnak gondoltam.
- Ugye te is táncos volnál?
"Az első csapattársam akivel beszélni fogsz. Próbálj jó benyomást kelteni!"
-Igen, az volnék.- Mosolyogtam a vörös, magas nőre. - Mivel láttalak a nagyteremben gondolom te is.

Mindig irigykedtem a magas emberekre, bár a 155 centim nem a legalacsonyabbnak sorol be, de azért mégis, jó lenne néha ellátni a tömeg felett.
Oda nyújtottam neki a kezemet.
-A nevem Aerysa Ilitia Zanash. Örvendek a szerencsének.

A bemutatkozás után nem sokkal egy sötétbarna hajú nő közelített meg minket azt hiszem őt is láttam a teremben, pont Sonne mellett.
-Örvendek, Kendra vagyok. Ha minden igaz, egy csapatban leszünk.
- Szia én Aerysa vagyok és minden bizonnyal az egyik csapattársad.

Habár mosolyogtam amíg a másik két nő bemutatkozott egymásnak, de persze le is esett, hogy talán az egész csapatunk nőkből fog állni. Leszámítva a nagyon fiatalnak tűnő fekete hajú fiút és azt a két srácot az ajtónál. Remélem nem ködösíti majd el a szemüket az egymás iránt táplált érzelmeik, bár mind a kettőtől az az érzésem támadt, hogy jó harcosok. Csak reménykedni tudok.

Utolsó módosítás: Shaylee (2018. 08. 04. - 21h53)


https://i.imgur.com/yY66IdE.gif

Kijelentkezve

#46 2018. 08. 02. - 13h31

Árnyék gárda
Michonne
Titokzatos múzsa
Michonne
...
Üzenetek: 4 375

https://i.imgur.com/QJt94V3.png


Annyira belemerültem a beszédbe,  hogy szinte észre se vettem,  hogy eltűnt...valószínűleg a szobájában,  de annyira kicsi volt, elképzelni se tudtam hogy él itt meg valaki.  De mivel alacsonyabb volt nálam lehet neki megfelel.  Néha körbepislogtam,  megjegyezve ezt-azt.
- Rendben. Amúgy a szél elem elég érdekesen hangzik, arról majd szeretnék bővebben is hallani. Aztán meg én sem vagyok olyan messze innen, de tekintve az idő rohanását,  mikor az ember jól érzi magát elengedlek.  Lesz még időnk folytatni úgy érzem. - kacsintok rá. Azért csalódtam magamban, hogy nem sikerült eltalálnom mivel foglalkozik.
Nem szeretném a jogos zsoldjától megfosztani, nehogy  a végén magamra haragítsam.  Ha én kések el önhibából az még mindig a saját dolgom. Még egy pár tallértól nem esek pofára,  vannak még tartalékaim. Amúgy is szeretnék a kedvenc kocsmámba benézni mert sok ideig hanyagolnom kell majd.
Intettem újonnan szerzett kis kedvenc csapat társamnak, majd tova is libbentem. Szobám valóban nem volt messzebb pár méternél. Benyitottam, de megtorpantam a küszöbnél. Mit kéne eltegyek ami életbevágóan fontos számomra? A fegyverek, semmi más, ehhez kétség sem fér. Elraktam minden kardomat, lándzsát, és egy pajzsot is a hátamra dobtam. Különleges fémből készült, nagyon jól bírta a sárkány okozta tüzet, nem olvadt meg tőle és nehezebben forrósodott, szóval semmiképp nem hagyhattam itt. Egy kisebb táskába pakoltam némi inget és gatyát, de ennyi elég volt.
A folyosón már nem találkoztam senkivel, valami azt súgta a kocsma most nem játszik nagy bánatomra, így siettem a találka helyre. Páran már ott tivornyáztak, de csak hanyagul nekidőltem a kapu egyik szélének. Néha a lányokra pillantottam egy-egy félmosolyt megeresztve feléjük.

https://i.imgur.com/DGY7wJ0.png


Az ebédlőbe nem voltak túl sokan gondolom a fontosabb főétkezések lecsengtek, így sikerült olyan időpontot kiválasztanom, amikor nyugodtabbak a körülmények. Belapátoltam annyit ami csak belém fért a maradékot gondosan elpakoltattam az útra. Hálókörletem felé haladva elméláztam. Nem tudom mit kéne még tennem, meg hogy vajon valóban elpakoltam minden szükséged dolgot? Nem fogok bánni semmit, hogy itt hagytam, mikor a harc hevében szükségem lenne rá? Úgy rémlik a tőrjeimet, elraktam amit nemrég szereztem be ilyen missziókra. Könnyedén az ember kezébe siklottak, nem csúsztak ki, számtalanszor edzettem azóta velük, és nem volt semmilyen gondom emlékeim szerint. Élesítés terén is a legjobbak voltak most. De akkor miért van ilyen furcsa előérzetem, hogy valami rossz fog történni?
Próbáltam elhessegetni a gondolatot a fejemből, mégis ott motoszkált bennem végig, amíg szedelődzködtem és lebandukoltam az Északi kapuhoz. Már szép számban összegyűltek a többiek, reméltem, hogy nem fogunk annyit várni, mint a teremben. Akár egy örökkévalóság olyan érzés volt ott.
~ Na Isys próbálj meg pozitív lenni. ~ Vettem pár mély lélegzettet és kicsit megnyugodtam.
Nő társaim többsége beszédbe elegyedett egymással. Vajon oda kéne mennem nekem is? Muszáj leszünk valamit tenni végtére egy csapatban leszünk. Közelebb merészkedtem, de csak a fülemre hagyatkoztam. Ha esetleg megszólítanak, megpróbálok válaszolni, nemcsak elmenekülni.

Utolsó módosítás: Michonne (2018. 08. 02. - 22h18)


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/24/402michonne_banner_01.gif

Kijelentkezve

#47 2018. 08. 02. - 15h39

Abszint gárda
Wolfy-kaichou
Legyőzte a Boobrit
Wolfy-kaichou
...
Üzenetek: 20 349

https://i.imgur.com/G6mn9E2.png?3

Hajni, Piroska, köszi, hogy szóltatatok!



Harangzúgás törte meg a hirtelen leszakadó eső monoton kopogását. Ezek azonban nem a napnyugtát jelezték, hanem közelgő veszélyre figyelmeztettek. Az őrségben lévő Táncosok több sárkányt is láttak Oplach városa felé közeledni, keleti és északi irányokból. A városban a vészharangok hallatán kitört a pánik. Egymást félrelökve, a másikra rátaposva próbált mindenki valamilyen biztonságosabb helyre menekülni, még mielőtt ideérnek a sárkányok. Jelentések szerint legalább 4-5 hármas szintű fenyegette a lakosságot. A barakkba érkező hírek után módosultak az új egységnek kiadott parancsok: Azonnal indulniuk kellett és az érkező sárkányokat el kellett intézzék, mielőtt azok elérik a várost. A többi táncos a városon belül foglalta el a helyét, várva az érkező bestiákra.

https://i.imgur.com/yJR4zkO.png?1


- Ideje eldöntsd, melyik oldalon is állsz - válaszoltam Lydiának. Már hónapok óta esedékes volt, hogy valaki meglátogassa őt e kapcsán, elvégre ő volt az egyetlen sárkány, akiről tudtuk, hogy az. A tanácsot nagyon megosztotta a dolog még mindig, ha sikerülne most őt az oldalunkra állítani, az sokat érhetne a jövőben a számomra. Elgondolkoztam egy rövid ideig, mielőtt rátértem volna a lényegre. A hermelint meg hagytam, hadd mászkáljon rajtam, sose foglalkoztam ilyen kis apróságokkal.
- Úgy véljük, hogy nem te vagy az egyetlen sárkány közöttünk. Tudni szeretnénk, hogyan ismerhetjük fel őket, egy külön divízió lett felállítva erre. Ha vállalod, ma este indulunk is a kijelölt bázisára. A feladat csak a megtalálásuk lesz. A többit majd az egységem intézi - ránéztem a sárkányra, mit fog válaszolni. - A tanács több tagja szerint is hiba téged köztünk tartani, sokan még ingadoznak. Ha sikerül őket is meggyőzni erről, akkor tudod, hogy mi lesz - jegyeztem meg mellékesen. Azt az egy apróságot, hogy a többség egészen más állásponton van, elhallgattam, minél kevesebbet tud valaki, annál könnyebb irányítani. Hadd gondolja azt, hogy nem bíznak benne és meg kell mutassa, hogy ez nem így van. A Leorannal való tárgyalást csak félig gondoltam komolyan, tisztában vagyok vele, hogy felesleges lenne, azonban az is egy szükséges lépés a céljaim felé, így ha lesz rá lehetőségem, élni fogok vele.

Utolsó módosítás: Wolfy-kaichou (2018. 08. 02. - 15h40)


Wolfy's Wanted                             Miiko-s ajándékképet!                             Shop & Wolfy
https://i.imgur.com/ZHum5HQ.png

Kijelentkezve

#48 2018. 08. 03. - 14h19

Obszidián gárda
ThePscyho
Legyőzte a Dahut
ThePscyho
...
Üzenetek: 2 780

https://i.imgur.com/YDwxGqG.png

Miután búcsút intettem a szépfiúnak, a megbeszélt hely felé vettem az irányt. Tény, hogy még bőven lenne időm, de nem éreztem kényszert a csavargásra. Inkább megyek a kapuhoz, hátha találok ott már másokat, akik szintén nem szándékoznak veszíteni a fizetségükből. És nem kellett csalódnom, mikor a távolból megláttam a helyet, már ácsorogtak ott páran. Ám mielőtt még oda érhettem volna, elkezdett zuhogni az eső. Na ez igazán csodás. Igazából igenis szeretem az esőt, de tény, az ilyenkor való utazás nem a legkényelmesebb. Most meg még azelőtt el fogok ázni, hogy megindulnánk. Szóval gyorsan melléjük siettem, és behúzódtam egy fa alá, ami nagyjából felfogta a lehulló szemeket így a fal környékén.
- Hölgyeim! - intettem nekik, majd épp azon lette volna, hogy be is mutatkozzak, mikor hirtelen megszólaltak a harangok. És sajnos ezek nem a vacsit jelezték. Vagy hát, igazából azt, csak nem nekünk. Nagyot nyeltem. Ez most valami vicc? Épp lépnénk le, és sárkányok? - Nem mintha hangulat romboló akarnék lenni, de ezek nem a vészharangjaink? - érdeklődtem meg tőlük is.


http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/07/09/468wtnv3.jpg

Kijelentkezve

#49 2018. 08. 03. - 14h57

Árnyék gárda
Shaylee
Legyőzte a Dahut
Shaylee
...
Üzenetek: 2 901

https://i.imgur.com/mT8BoFf.png


Alig egy pár szót váltottunk Kendrával és Sonneval, amikor elkezdett cseperegni az eső. Micsoda rossz ómen...Hirtelen egy srác rohant be a fák árnyéka alá hozzánk. A sötét viselete miatt nagyon nehezen lehetett kiszúrni, de felismertem a teremből őt is. Egyre többen leszünk nyugtáztam magamban.
- Hölgyeim!- Intett nekünk viszont bemutatkozni nem tudott, ahogy a harangok zúgása járta át a környéket. Mintha köveket nyeltem volna éreztem a nyomást a hasamban. Ez nem akármilyen harangzúgás, ez átfutott az egész testeden és a csontjaidban is érezted. A kapun belülről a lakosok sikoltása volt hallható a fülsüketítő kongás mellett.
- Nem mintha hangulat romboló akarnék lenni, de ezek nem a vészharangjaink?
Kérdezte a srác és én a többiekre néztem utána.
-Úgy látszik nem kell a sárkányok után erednünk. Ők maguk jöttek el hozzánk.
Minden felesleges cuccot elhajítottam és előrébb léptem.
-Hamar, mennünk kell segíteni a város lakóinak!
A szívem elkezdte pumpálni a vért szaporán, egészen az izmaimba fokozva a teljesítőképességét. A testem már felkészült a csatára, na de én? Itt az ideje megtudni.


https://i.imgur.com/yY66IdE.gif

Kijelentkezve

#50 2018. 08. 03. - 19h25

Abszint gárda
piroskaseres
Manók cinkosa
piroskaseres
...
Üzenetek: 7 439

https://i.imgur.com/5bkerTl.png

Hamar elértem a szobámig. Magam mögött becsukom az ajtót, és egy háti-zsákot kapok elő valahonnan. Nem teszek bele sok mindent; főként fegyver kerül bele, hiszen fő fegyverem a dobókés, és a kard, de a dobókésekből sosem elég. Épp egy olyan technikát igyekszek kifejleszteni, amikkel a késekbe vezetek energiát, így némi tűz, vagy víz is kerülhet bele. Kezeimre felerősítettem egy-egy pengét a védőjével, ha elfogyna a fegyverem, és az oldalamra felerősítem a kardot. A zsákomba még bele süllyesztek egy két gézt és kenőcsöt sérülés esetére (főként égési sérülésekre), és egy-két ruhát. Ezután az étkezőbe megtöltöm a bendőm, és elteszem a maradékot. Utam ezután az Északi Kapuhoz vezet. Mikor odaérek, elered az eső, és harang kongás hangja tölti meg a teret. Ez nem jó... A kapunál már vártak páran, de úgy tűnik akcióra készek. Ezek szerint lesz egy kis elő munkánk? Oda megyek hozzájuk.
- Elintézzük őket? - kérdem mindenféle kertelés nélkül. - Bocs a bunkóságomért. Sarah vagyok. - mutatkozom be, elvégre nem malacokhoz beszélek.


Szerepjátékhoz keresek érdeklődőket ^^
http://kepkezelo.com/images/mtaeyownnykm7ypta5yy.gif

Kijelentkezve

Oldalak : 1 2 3 4 5